Komáromból jön egy fekete hintó,
Abba ül a komáromi főbíró.
Az hozza az új regruták gyászos levelét,
Sok kislánynak szomorítja a szívét.
Tele van a temetőárok vízzel,
Tele van a szívem keserűséggel.
Jó az Isten, ki a vizet széjjel árassza,
Bús szívemről a bánatot lemossa.
Azt gondoltam, nem köllök katonának,
Gondját viselëm az édesanyámnak.
De már látom, nem viselëm gondját szegénynek,
Oltalmára bízom a jó Istennek.
Körös-körül fodros rózsám köténye,
Gyáva legény, kinek nincs szeretője.
Nékem is volt kettő-három, de már elhagyott,
Már ezután, mint a madár, búsulok.
