Jaj, de széles, jaj, de hosszú az az út,
Amelliken Barna Jancsi elindult,
Rajta volt a fehér inge, gatyájo,
Rásütött a hajnalcsillag sugáro.
Túl a Tiszán jegenyefa tövébe,
Ül egy kislány Barna Jancsi ölébe.
Nézd csak, kislány, a Tiszába a halat,
Én meg nézem égen a csillagokat.
Barna Jancsit arra kéri babájo,
Édesanyját küldje a másvilágro.
Édesanyja kifeküdt a zöld fűbe,
Barna Jancsi kést döfött a szívébe.
Véres lett a Barna Jancsi gatyájo,
Majd kimossa az ő kedves babájo.
Mosd ki babám ingem, gatyám fehérre,
Holnap mëgyëk csendbiztos úr elejbe.
Csendbiztos úr, adjon Isten jó napot,
Adjon Isten, Barna Jancsi, mi bajod?
A szívem fáj, lelkëm nyomja a bánot,
Egy kislányér’ megöltem az anyámot.
Barna Jancsi, kár volt néked azt tenned,
Egy kislányért az anyádot megölnöd.
Csendbiztos úr, régen volt ellenségem,
Ez a kislány nem lehet feleségem.
Oda alá faragnak egy bitófát,
Amellikre Barna Jancsit akasszák.
Fújja a szél fekete göndör haját,
Más öleli Barna Jancsi babáját.
