A dánosi pusztának az aljába,
Állt egy csárda egyedül egy magába.
Szarvas Istvány volt annak a gazdája,
Mellette volt felesége és lánya.

Péntëk este kilencre járt az óra,
Alvóra tért az asszony és Teruska.
Szarvas uram egyedül volt magába,
Várta, tán még vendég jön a csárdába.

Nem sokáig köllött nekije várni,
Jött a cigány, a vad banda ármádi.
Italt kértek a cigányok szaporán,
Pedig vérre volt szomjas a karaván.

Szarvas uram borért mënt a pincébe,
Nagy sikoltás jött e közbe fülébe.
Sietve jött vissza ő a lakásba,
Feleségét már ekkor halva látta.

Lejánya is szintén ki volt végezve,
Tabányi kocsis ott hevert a söntésbe.
Szarvas uram mikor ezekët látta,
Bemenekült a hátulsó szobába.

A vad banda gyorsan rohant utána,
Nem használt az, hogy az ajtót bëzárta.
Mert az ajtót a baltával kivágták,
Szarvas Istvány életét kiontották.

Mikor a négy élettel így végeztek,
Minden értékes holmit összeszëdtek.
Mint aki jól végezte munkáját,
Ráadásul felgyújtották a csárdát.

Tűz láttára előjöttek a népek,
Ekkor látták a borzalmas esetët.
Mindenkinek jéggé fagyott a vére,
Mindenkinek sűrű könny jött szemébe.