Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

Volt egyszer egy katona

A gyerekek körbe, félkörbe vagy sorba állnak, aztán kijelölnek maguk közül valakit, aki elmondja a kiolvasót. Ha nem tudnak megegyezni a jelölésben, akkor a legidősebb vagy legfiatalabb játékost bízzák meg a kiszámolás végrehajtásával.
Minthogy általában több kiolvasó-versikét ismernek, a kiszámoló közli a többiekkel, hogy melyiket fogja elmondani. A szöveget apró egységekre tagolva mondja, s minden egység kimondásakor kezével megérint egy-egy játékost, vagy egyszerűen csak rájuk mutat. A mondókát saját magán kezdi, esetleg bal kéz felőli szomszédján, majd körbe folytatja.
Akire a kiolvasó utolsó méretegysége (negyed) jut, az kiesik vagy félreáll a körből. Ha a kiszámolást végző játékosra jut az utolsó szótag, két megoldás lehetséges. Vagy folytatja a kiszámolást oly módon, hogy magát kihagyja belőle, vagy egy másik játékos – rendszeint az eddigi kiszámoló bal oldalán álló – veszi át a kiszámoló szerepét.
Aki utolsónak marad a körben, az lesz a kergető vagy kereső, illetve fogó vagy hunyó. A hosszabb kiszámolókat általában csak egyszer mondják el.

546
Volt egyszer egy katona,
Kérdtem tőle, hány óra.
Fél tizenkettő,
Te vagy a kis mentő!

Sókszelőce, 1972 / Simcsik Éva (14)

VÁLTOZATOK:

Egy, kettő, három, négy,
Zsidó gyerek, hová mégy?
Nem megyek én messzire,
Csak a Duna széllére.
Ott áll egy katona,
Megkérdezem, hány óra.
Fél tizenkettő,
Te vagy a kis mentő.

Vága, 1971 / Majerník Gyula (42)

Ehhez kapcsolódó változatok:

A 4. sor:
Csak a falu végére ;

A 8. sor:
Feneketlen teknő.

Pered, 1972 / Kovács Aladár (13)

A 8. sor változatai:
Elhasadt a teknő.

Pered, 1972 / Szőke Vincéné (70)

Leesett a teknő.

Pered, 1972 / Vankó Istvánné (35)

A 4. sor után:
Ott sem leszek sokáig,
Csak tizenkét óráig.

Kajal, 1970 / Gergely József (12)

A 2. sor:
Dőre német, hová mégy?

A 8. sor:
Szamár mind a kettő.

Zsigárd, 1972 / Ambrus Béla (70)

A 2. sor:
Német disznó, hová mész?

A 7. sor után:
Bemegyek a templomba,
Két angyal ministrál,
A kis Jézus prédikál.

Vezekény, 1969 / Vörös Istvánné (42)

Az 1. sor után:
Dőre német, hová mész?
Nagyszombatba baktatni,
Egy szál vasat találni.

Alsóhatár, 1972 / Halák Lujza (12)

Az 1. sor:
Német gyerek, hová mísz?

A 6. sor után:
Éjfél után egy óra,
Bemegyek a templomba,
Két pap ministrál,
Kis Jézuska prédikál.

Tallós, 1968 / Pápay Józsefné (72)

A 6. sor után:
Fél tizenkettő,
Te vagy a kergető.

Tallós, 1967 / Bihercz Lajos (68)

A 2. sor:
Te kisleány, hova mész?

A 6. sor után:
Fél tizenkettő,
Elfut mind a kettő.

Tallós, 1968 / Kollár Vilmos (71)

A 2. sor:
Cigánygyerek, hova mész?

A 8. sor:
Hentereg a jegyző.

Pered, 1972 / Pálinkás Ferencné (62)

A 2. sor:
Te kis kunda, hova mégy?

A 8. sor:
Enyém lesz a teknyő.

Királyrév, 1971 / Mészáros Ilona (13)

A 2. sor:
Barna kislány, hová mész?

A 7. sor után:
Bemegyek a templomba,
Egy pap prédikál,
Két gyerek ministrál,
A kántor meg orgonál.

Vezekény, 1968 / Erdősi Károlyné (39)

A 2. sor:
Te kis kutya, hová mész?

A 4. sor után:
Ott sem leszek sokáig,
Csak tizenkét óráig.

Diószeg, 1970 / Csanaky Eleonóra (12)

KategóriaKisorsolók, kiolvasók / kiolvasók, más
MegyePozsony, Nyitra
TelepülésSzelőce [Selice], Vága [Váhovce], Pered [Tešedíkovo], Nemeskajal [Kajal], Zsigárd [Žihárec], Pozsonyvezekény, Vezekény [Vozokany], Alsóhatár [Dolný Chotár], Tallós [Tomášikovo], Diószeg [Sládkovičovo], Királyrév [Kráľov Brod]
GyűjtőGágyor József
Gyűjtés éve1967, 1968, 1969, 1970, 1971, 1972
AdatközlőSimcsik Éva (14), Majerník Gyula (42), Kovács Aladár (13), Szőke Vincéné (70), Vankó Istvánné (35), Gergely József (12), Ambrus Béla (70), Vörös Istvánné (42), Halák Lujza (12), Pápay Józsefné (72), Bihercz Lajos (68), Kollár Vilmos (71), Pálinkás Ferencné (62), Mészáros Ilona (13), Erdősi Károlyné (39), Csanaky Eleonóra (12)
Leltári számgagyor-megy-a-gyuru-1-546
Forrás, adományozóGágyor József: Megy a gyűrű vándorútra I-II., Madách Kiadó, Gondolat Kiadó, Pozsony-Budapest, 1982
Rövid URL
ID86250
Módosítás dátuma2016. december 20.

Hibát talált?

Üzenőfal