Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

Sári, Mári, Ica, Vica

A gyerekek körbe, félkörbe vagy sorba állnak, aztán kijelölnek maguk közül valakit, aki elmondja a kiolvasót. Ha nem tudnak megegyezni a jelölésben, akkor a legidősebb vagy legfiatalabb játékost bízzák meg a kiszámolás végrehajtásával.
Minthogy általában több kiolvasó-versikét ismernek, a kiszámoló közli a többiekkel, hogy melyiket fogja elmondani. A szöveget apró egységekre tagolva mondja, s minden egység kimondásakor kezével megérint egy-egy játékost, vagy egyszerűen csak rájuk mutat. A mondókát saját magán kezdi, esetleg bal kéz felőli szomszédján, majd körbe folytatja.
Akire a kiolvasó utolsó méretegysége (negyed) jut, az kiesik vagy félreáll a körből. Ha a kiszámolást végző játékosra jut az utolsó szótag, két megoldás lehetséges. Vagy folytatja a kiszámolást oly módon, hogy magát kihagyja belőle, vagy egy másik játékos – rendszeint az eddigi kiszámoló bal oldalán álló – veszi át a kiszámoló szerepét.
Aki utolsónak marad a körben, az lesz a kergető vagy kereső, illetve fogó vagy hunyó. A hosszabb kiszámolókat általában csak egyszer mondják el.


Sári, Mári, Ica, Vica,
Ki lesz most vajon a cica?
Se nem Ica, se nem Vica,
Hanem te leszel a cica!

Pered, 1972 / Balázs Magda (11)

VÁLTOZATOK:

Macskát, cicát emlegető további kiolvasók:

Kert alatt a macska,
Szemit pillogatja,
Elvesztette gombostűjét,
Azt is terád fogta.

Alsóhatár, 1972 / Katona Erzsébet (13)

Sír Ilonka, jaj,
Igen nagy a baj,
A kenyéren, jó kenyéren
Nincsen már a vaj.
Cirmos cica, haj,
Hová lett a vaj?
Ott látom a bajuccodon,
Jaj lesz neked, jaj!

Nemeskosút, 1970 / Puskás Istvánné (38)

Cirmos cica, jaj,
Hová lett a vaj ?
Ott látom a bajuszodon,
Majd lesz neked jaj!

Negyed, 1972 / Döme Sándorné (36)

Cicuska-macuska,
Mit főztél, Katuska?
Kevertem babocskát,
Sütöttem pampuskát.
Ide raktam, oda raktam,
Utoljára jól belaktam.

Kajal, 1970 / Madarász Zoltán (15)

Ica-rica, kis Katica,
Kis Katica vállán cica,
Megfogjuk a cirmos cicát,
Ne karmolja meg Katicát.

Zsigárd, 1972 / Pataky Jánosné (72)

KategóriaKisorsolók, kiolvasók / kiolvasók, más
MegyePozsony, Nyitra
TelepülésPered [Tešedíkovo], Alsóhatár [Dolný Chotár], Nemeskosút, Kosút [Košúty], Nemeskajal [Kajal], Negyed [Neded], Zsigárd [Žihárec]
GyűjtőGágyor József
Gyűjtés éve1970, 1972
AdatközlőBalázs Magda (11), Katona Erzsébet (13), Puskás Istvánné (38), Döme Sándorné (36), Madarász Zoltán (15), Pataky Jánosné (72)
Leltári számgagyor-megy-a-gyuru-1-594
Forrás, adományozóGágyor József: Megy a gyűrű vándorútra I-II., Madách Kiadó, Gondolat Kiadó, Pozsony-Budapest, 1982
Rövid URL
ID86976
Módosítás dátuma2017. január 4.

Hibát talált?

Üzenőfal