Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

Piros kendő, pi-pi-pi

A gyerekek körbe, félkörbe vagy sorba állnak, aztán kijelölnek maguk közül valakit, aki elmondja a kiolvasót. Ha nem tudnak megegyezni a jelölésben, akkor a legidősebb vagy legfiatalabb játékost bízzák meg a kiszámolás végrehajtásával.
Minthogy általában több kiolvasó-versikét ismernek, a kiszámoló közli a többiekkel, hogy melyiket fogja elmondani. A szöveget apró egységekre tagolva mondja, s minden egység kimondásakor kezével megérint egy-egy játékost, vagy egyszerűen csak rájuk mutat. A mondókát saját magán kezdi, esetleg bal kéz felőli szomszédján, majd körbe folytatja.
Akire a kiolvasó utolsó méretegysége (negyed) jut, az kiesik vagy félreáll a körből. Ha a kiszámolást végző játékosra jut az utolsó szótag, két megoldás lehetséges. Vagy folytatja a kiszámolást oly módon, hogy magát kihagyja belőle, vagy egy másik játékos – rendszeint az eddigi kiszámoló bal oldalán álló – veszi át a kiszámoló szerepét.
Aki utolsónak marad a körben, az lesz a kergető vagy kereső, illetve fogó vagy hunyó. A hosszabb kiszámolókat általában csak egyszer mondják el.

537
Piros kendő, pi-pi-pi,
Van alatta valami.
Két kisegér, két kisnyúl,
Kimehet az ifiúr!

Tallós, 1968 / Hakszer Erzsébet (13)

VÁLTOZATOK:

A 3-4. sor változata:
Kopasz ember nadrágbo,
Úgy mulat a kocsmábo.

Deáki, 1970 / Néma Sándor (13)

Kétsoros változat:
Piros kendó, pi-pi-pi,
Miklós bácsi, gyere ki!

Tallós, 1968 / Halász Ferencné (47)

KategóriaKisorsolók, kiolvasók / kiolvasók, más
MegyePozsony
TelepülésTallós [Tomášikovo], Deáki [Diakovce]
GyűjtőGágyor József
Gyűjtés éve1968, 1970
AdatközlőHakszer Erzsébet (13), Néma Sándor (13), Halász Ferencné (47)
Leltári számgagyor-megy-a-gyuru-1-537
Forrás, adományozóGágyor József: Megy a gyűrű vándorútra I-II., Madách Kiadó, Gondolat Kiadó, Pozsony-Budapest, 1982
Rövid URL
ID86217
Módosítás dátuma2016. december 19.

Hibát talált?

Üzenőfal