Négy lába van a tehénnek
A gyerekek körbe, félkörbe vagy sorba állnak, aztán kijelölnek maguk közül valakit, aki elmondja a kiolvasót. Ha nem tudnak megegyezni a jelölésben, akkor a legidősebb vagy legfiatalabb játékost bízzák meg a kiszámolás végrehajtásával.
Minthogy általában több kiolvasó-versikét ismernek, a kiszámoló közli a többiekkel, hogy melyiket fogja elmondani. A szöveget apró egységekre tagolva mondja, s minden egység kimondásakor kezével megérint egy-egy játékost, vagy egyszerűen csak rájuk mutat. A mondókát saját magán kezdi, esetleg bal kéz felőli szomszédján, majd körbe folytatja.
Akire a kiolvasó utolsó méretegysége (negyed) jut, az kiesik vagy félreáll a körből. Ha a kiszámolást végző játékosra jut az utolsó szótag, két megoldás lehetséges. Vagy folytatja a kiszámolást oly módon, hogy magát kihagyja belőle, vagy egy másik játékos – rendszeint az eddigi kiszámoló bal oldalán álló – veszi át a kiszámoló szerepét.
Aki utolsónak marad a körben, az lesz a kergető vagy kereső, illetve fogó vagy hunyó. A hosszabb kiszámolókat általában csak egyszer mondják el.
Négy lába van a tehénnek,
Ha nem hiszed, szaladj, nézd meg.
Fel út, le út, erre, arra,
Szaladj, merre kedved tartja!
Deáki, 1970 / Bus László (14)
VÁLTOZATOK:
A kecskének négy lába van,
Ötödik a farka,
Árkot ugrik, nagyot ugrik,
Fogja meg a gazda!
Vágkirályfa, 1972 / Benes Lívia (12)
Egy báránynak négy a lába,
Ötödik a farka,
Árkot ugrik, nagyot ordít,
Hallgassa a gazda!
Vága, 1971 / Takács Emília (13)
Hibát talált?
Üzenőfal