Lukbóha
Így is mondják: „lukra jácconnyi“. A szabadban szokták játszani, általában fiúk. A játékhoz szükség van egy „bóháro“ és egy „ütőre“. A bolha nem más, mint egy 6-10 centiméter hosszú, két végén kihegyezett, henger alakú fadarab. Az ütő kb. 50-60 centiméter hosszúságú, keskeny léc.
Ha a szükséges kellékek már megvannak, a gyerekek egy ellipszis alakú, de két végén csúcsban végződő, az átmérők (kb. 17×7 centiméter) metszéspontja felé szélről fokozatosan (5-10 centiméterig) mélyülő lyukat vájnak a földbe.
Az előkészületi részhez tartozik az is, hogy a játékosok meghatározzák, „hány életük lesz“. A lyuk előtti térségen álló játékosoknak általában egy-egy életük van, a lyuk mellett állónak pedig annyi, mint a többieknek együttvéve. Az „életben“ való megállapodás azért fontos, mert egy játékos csak annyiszor eshet ki a játékból, ahány élete van. A játékosok abban is megegyeznek, hogy „mennyisbe“ fognak játszani. Ez a szám kevesebb játékos esetén általában ötezer, több játékos esetén pedig ezerötszáz, esetleg ötszáz.
A játéknak lehet egy, kettő, három stb. „osztályo“.
Egy-egy osztály a következő lökésfajtákból áll:
1.„Jobb kettő“ – Ennél a lökésnél a játékos úgy fogja az ütőt, hogy a bal keze van felül, jobb keze pedig lent.
2.„Jobb eggy“ – A játékos csak a jobb kezével tartja az ütőt.
3.„Bal kettő“ – A „jobb kettő“ fordítottja.
4.„Bal eggy“ – A játékos az ütő nyelét bal kezével tartva löki ki a bolhát a lyukból.
A gyerekek a lyuk melletti részre azt mondják, hogy „fönt“, a lyuk előtti térséget pedig, ahol a többiek a bolhát várják, a „lent“ névvel illetik.
A tulajdonképpeni játék azzal kezdődik, hogy a „fönt“ álló játékos a lyukra keresztben ráhelyezi a bolhát, s az ütő végét a lyuk aljára engedve „jobb kezes“ fogással a bolhát a lehető legmesszebbre löki.
A lyuk előtt kb. egy fél méterre a gyerekek néha húznak egy vonalat.
Ha a bolha a lyuk és a vonal közti részre esne le, a lökést meg szabad ismételni. Ha azonban a vonalon kívülre esik, a lökés érvényesnek számít. A „lentiek“ feladata a repülő bolhát kézzel elkapni vagy sapkájukba felfogni. Ha ez sikerül, akkor a bolhát előbb kilökő játékos újra lökhet, de már „egy élete lent van“. Ha valamelyik játékos a bolhát ugyan elkapja, de kiesik a kezéből, és egy másik játékos veszi fel a földről, az utóbbié a dobás joga. Ha a bolhát senkinek sem sikerül elkapnia, az a játékos, aki a leghamarabb veszi fel a földről, attól a ponttól, ahol a bolha földet ért, egy lépést tesz előre, és a lyukon keresztbe tett ütőre célozva a bolhát a lyuk felé; hajítja. A dobás sikerét az ütő koppanása bizonyítja. Ha az ütő „koppanik“, a bolhát kilökő játékosnak „elveszett egy élete“. Ha a bolha nem éri az ütőt, a „fönti“ játékos háromszor üthet a földön fekvő bolha csúcsára, s minden ütés után a felpattanó bolhát a lehető legmesszebbre üti a lyuktól. A sikertelen ütést nem szabad megismételnie, tehát a rossz ütés is számít.
Amennyiben a bolha olyan helyzetben van (pl. hepehupás talajon), hogy az ütés előreláthatólag úgysem sikerülne, a játékos a bolhát „egyre kiteheti“, vagyis egy lépéssel odább teheti; ebben az esetben ez egy ütésnek számít. Ha a bolhához véletlenül hozzányúl, esetleg ütés közben a bolha rápattan, a játékosnak „kint van egy élete“.
A harmadik ütés után az illető játékos léptekkel leméri, hogy milyen messzire került a lyuktól a bolha. Minden lépés tíz pontot jelent, tehát 10 lépés például 100 pont. Ha a három ütés közül egyik sem, vagy csak egy, illetőleg kettő sikerül, ugyanígy le kell mérni a távolságot. Abban az esetben, ha a játékosnak – miután ráütött a bolha csúcsára – sikerül az elütés előtt még néhányszor a magasba felütögetnie a bolhát úgy, hogy nem esik le a főldre, a távolság lemérésénél annyiszor tízet hozzáadhat az alapul szolgáló tízes számhoz, ahány sikeres kísérlete volt. Tehát például ötszöri felütésnél a számolás így történik: 50, 100, 150, 200, stb.
A pontszámokat a játékos minden egyes alkalommal összeadja, tekintet nélkül arra, hogy még hány élete van. Ha sikerül megszereznie a szükséges pontszámot, visszajön újra az eredeti életszáma, és újra ő lök, de most már a „jobb egyes“ fogással. A megbeszélt pontszám elérése után a bal kettes, majd a bal egyes lökés következik. A bolha csúcsára való ráütéseknél az ütőt ugyanúgy kell fogni, mint az egyes kilökéseknél.
Abban az esetben, ha például a „jobb kettes“ fogással a játékos már megszerezte a szükséges pontszámot, de – megfeledkezve a lökésfajtáról – jobb egyes fogás helyett újra jobb kettessel lök, kint van egy élete. Ha mondjuk az elérendő szám ötszáz, s a játékosnak már négyszáznyolcvan pontja van, akkor a bedobott bolhát vagy csak egyszerűen három lépéssel odább teszi, vagy rendesen elvégzi a három ütést, de a lemérés alkalmával csak a hiányzó két lépést teszi, tehát húsz pontot számol.
Amennyiben a „fönti“ játékosnak a bal egyes fogással is sikerül megszereznie a szükséges pontszámot, azt mondják róla, hogy „kijárto a eső osztályt“, és a „másik osztálybo megy“. Ez azt jelenti, hogy a játékot elölről kezdve folytatja tovább.
Ha a fenti játékos elveszti minden életét, akkor helyet cserél a „lentiekkel“, s ő fogja a bolhát „kapkonnyi“, illetve „bedobányi“.
A lyuk mellé került játékosoknak most közösen kell a szükséges pontokat megszerezniük. Minden sikeres lökés és a vele járó háromszori ütés után a sorrendnek megfelelően más és más játékos áll a lyukhoz. Ha valamelyiküknek „lemegy egy élete“, addig nem lökhet, míg a többiek a kijelölt pontszámot el nem érik.
A játékban az győz, akinek sikerül megszereznie a megbeszélt pontszámot.
Tallós, 1968 / Kohúth István (14)
VÁLTOZATOK:
Az ütőnyél fogásának előfordul még egy másik variációja is:
1. „jobb kezes“, 2. „bal kezes“, 3. „kétkezes“, 4. „jobb lábos“, 5. „bal lábos“, 6. „űve“, 7. „fekve“. Ebben a változatban a lökéseket a lökésnevekben kifejezett módon és a közölt sorrendnek megfelelően kell a játékosnak elvégeznie.
Tallós, 1968, 1969 / Kohúth István (14) Pápay László (13)
BÓHÁZNYI
Tetszés szerinti páros számban játsszák. Szükséges kellékek az első változatból ismeretes bolha és ütő.
A gyerekek két egyenlő számú csoportra oszlanak, közben valamelyikük kivájja a játékhoz szükséges lyukat. A játék elején megegyeznek, hogy „hányig“ fognak játszani. Ez a szám legtöbbször 500-5000 szokott lenni.
Ezután az egyik csoport a lyuk mögé áll, a másik pedig 10-15 méternyire a lyuk előtt helyezkedik el. A játékot a lyuk mellettiek valamelyike kezdi. A bolhát keresztben ráteszi a lyukra, majd alája teszi az ütőbotot, és végével előrelöki a játékfát, amilyen messzire csak tudja. Az ellenfelek igyekeznek röptében elkapni a bolhát. Ha ez sikerül, az ütést végző játékos kiesik a játékból, s az ütőt valamelyik társa veszi át. Ha azonban nem sikerül a levegőben elkapni a bolhát, arról a helyről, ahol a fa földet ér, a játékosok közül valamelyiknek „cuperányi“ kell. Ez úgy történik, hogy a játékos egyik lábával előrelép, a kezébe vett bolhát pedig megpróbálja rádobni a lyukon keresztbe fektetett ütőre. Ha a bolha eltalálja az ütőt, a lökést végző játékos kiesik, s a játékot valamelyik társa folytathatja. Ha azonban a bolha nem érinti az ütőt, a lyuk melletti játékos „kontráznyi“ fog. Ez úgy történik, hogy egymás után háromszor ráüt a bolha csúcsára, s ütőjével a felpattanó bolhát minden alkalommal igyekszik a lehető legmesszebbre elütni. Közben – ha elég ügyes – a földről felpattanó bolhát néhányszor még megpróbálja felütögetni. A legnagyobb felveregetési szám a játékos számára szintén döntő fontosságú lehet; a bolha harmadszori elütése után a lyuk és a játékfa közti távolság „kilépésénél“ ez szolgál alapul. Minden lépés annyit jelent, ahányszor a bolhát felütötte. Ha például háromszor ütötte fel, a kiszámolás a következő: 3, 6, 9, 12, stb.
Ha a bolha csúcsára mért ütés félresikerül, vagy ha sikerül is, de a játékos a felpattanó bolhát nem tudta elütni, a gyerekek azt mondják, hogy „kópé“. Akinek mind a három ütése kópé, az kiesik a játékból.
Ha a lyuk mellett állók már mindnyájan kiestek, akkor helyet cserélnek a bolhát kapkodó ellenfeleikkel, s a játék a leírt módon ismétlődik.
Ha a lyuk mellett állóknak sikerül megszerezniük a 100-at, további feladatként még három „menetet“ kell kijárniuk. Mielőtt azonban a menetet kezdő játékos kiütné a bolhát, meg kell kérdeznie az ellenféltől:
– Eső (v. „másik“ v. harmadik) mehet?
A menetet csak akkor kezdheti, ha a felelet a következő:
– Gyühet.
Ha a felelet más szó – leggyakrabban a „gyühet“ elferdített „gyüget“ alakja vagy a „mehet“ -, s a játékos ezt figyelmen kívül hagyva elüti a bolhát, büntetésből kiesik a játékból; a játék folytatását a társa veszi át.
A menetek egymással azonosak, s a következő feladatok végrehajtásával járnak:
Akinek megvan a 100-a (v. több, ha úgy jött ki), az odaáll a lyuk mögé, jobb lábát térdben behajlítva fölemeli, a bolhát bal kezében tartva s a lába alatt átnyúlva kissé feldobja a levegőbe, és a jobb kezében tartott ütővel a lehető legmesszebbre üti. Sikertelen ütés esetén a játékosnak két ismétlésre van joga. Ha a három ütés közül egy sem sikerül, vagy ha az ellenfélnek sikerül elkapnia a levegőben repülő bolhát, az illető játékos kiesik, s társa folytatja a játékot. Amennyiben az ütés sikerült, az ellenfél valamelyik játékosa „cuperányi“ fog. Ezt megelőzően azonban – ha az ütést végző játékosnak elsőre nem sikerült elütnie a bolhát – egy vagy két „rúgásro“ is joga van; ha a három ütésből csak egy sikerült félre, akkor egy, ha pedig kétszer hibázott, akkor két rúgása van. A rúgást a játékos úgy végzi el, hogy a bolhát a lábfejére helyezve a lyuk felé lendíti; ha két rúgása van, akkor a bolha földre esési helyéről ugyanezt megismétli. Ezután jön a „cuperállás“. Arról a helyről, ahol a bolha az utolsó rúgás után földet ért, a játékos egyik lábával előrelép, s a bolhával megcélozza a lyukra keresztbe fektetett ütőt. Ha a bolha eltalálja az ütőt, az első menet véget ér, s jöhet a második és harmadik menet. Abban az esetben viszont, ha a bolha célt téveszt, a játékot a soron következő játékos folytatja.
A három menet sikeres elvégzése után a csoport egy „kockát“ rajzol magának a földre, és beleír egy egyest. Ezután a csoport a leírt módon elölről kezdi a játékot, s a következő három menet elvégzése után kockában levő egyest kettesre, majd hármasra, négyesre, stb. írja át. Természetesen mindkét csoportnak megvan a maga kockája, hiszen a lyuk melletti csoport kiesése után mindig a kapók kerülnek a lyuk mellé.
Amelyik csoportnak hamarabb sikerül elérnie a játék elején megbeszélt számot, az győz.
Nagymácséd, 1971 / Deák Éva (12), Gál Margit (12), Izsák Károly (14), Lancz Éva (12),
Mészáros Éva (12), Miklós Tibor (12), Rácz Zoltán (14)
BÓHÁZNYI
Általában páros számú játékos játssza, két egyenlő számú csapatra oszolva. Először is megegyeznek abban, hogy „hány életük lesz“, vagyis hogy személyenként hányszor követhetnek el hibát a játék folyamán a kiállítás veszélye nélkül. Ez a szám leggyakrabban a három. Ha a játékba bekapcsolódni szándékozó gyerekek száma páratlan, akkor a hiányzó egy játékos életszámát a kisebb csapat tagjai szétosztják egymás között, s így egyenlő feltételeket teremtenek. Ezután lyukat vájnak a földbe. A lyuk mellett van az egyik csapat, a lyuktól odább pedig a másik. A játékot a lyuk mellettiek kezdik ; egyikük a lyukra keresztbe fektetett bolhát botjával kilöki az ellenfél felé. Ha azok közül a bolhát sikerül valakinek elkapnia, a kilökést végző játékosnak „lent van egy élete“, a kapó pedig – az elkapás módjától függően – csapatának bizonyos számú pontot szerez, mégpedig:
1. Ha a bolhát egy kézzel kapja el, akkor 500 pontot,
2. ha két kézzel, akkor 100 pontot,
3. ha a mellén keresztbe tett kezekkel vagy pedig térde közé tett kézzel kapja el, akkor 50 pontot.
Ha a csapatban senkinek sem sikerül elkapnia a bolhát,a kilökő játékos a lyukon keresztbe fekteti a botot, a kapók közül pedig valaki a bolhával – annak földre esési helyéről – rádob a botra. Ha eltalálja a botot, akkor a kilökőnek újra „lent van egy élete“. Ha nem találja el, akkor a kilökő a lyukba beleállítja a bolhát, féloldalasan, hogy egyik vége kissé kint legyen, és botjával ráüt a kiálló csúcsra. Ezután a felpattanó bolhát igyekszik botjával minél messzebbre elütni. Ezt kétszer megismétli, mindig onnan, ahol a bolha földet ért. A harmadik ütés után feladatul adja az ellenfélnek, hogy valamelyikük bizonyos számú ugrással (pl. 9 ugrással) tegye meg az utat a bolhától a lyukig. Ha az illető játékosnak sikerül a feladatot végrehajtania, a kilökőnek ismét lent van egy élete, az ugrások számát pedig megszorozzák tízzel, és az eredményül kapott pontszám a kapóké. (A példaként felhozott esetben 90 pont.)
Ha a távolságot nem sikerül a megadott számmal „beugornia“, akkor ugyanez a pontszám a másik csapaté. Az ugrásfeladat végrehajtását a csapat szükség szerint háromszor is megkísérelheti. Nekifutás csak az első ugrást előzheti meg, a további ugrások már folyamatosan és helyből történnek. Ha a kiütő játékosnak már egy élete sincs, a játékot a leírt módon valamelyik csapatbelije folytatja tovább. Ha már a csapat minden tagja élet nélkül marad, a játék a két csapat helycseréjével folytatódik tovább. Az a csapat győz, amelyiknek több pontot sikerül szereznie.
Vágkirályfa, 1972 / Szetyínszky Béla (15)
KÖRBÓHA
Szabályait és játékmenetét tekintve többé-kevésbé azonos a lyukbóhával. Szükséges kellékek: „bolha“ és ütő. A gyerekek a földre rajzolnak egy kb. 2 méter átmérőjű kört. A körben van „fönt“, a kör előtti térségen pedig „lent“. Az életek elosztása és a számmeghatározás ugyanúgy történik, mint a lyukbóhánál. A játékot bármelyik fiú kezdheti. Beáll a körbe, kezével a bolhát kissé feldobja a levegőbe, s a jobb kezében tartott ütővel a lehető legmesszebbre üti. Az ütést mindig csak a „lentiek“ felé végezheti el. Ha az ütés nem sikerül, és a bolha a körbe esik, a játékosnak „lent van egy élete“. Ha a bolha – az ütőt nem érintve – a körön kívülre esik, akkor az ütést még kétszer meg lehet ismételni. Háromszori sikertelen ütés után a játékosnak ugyanúgy lent van egy élete.
A játék egy-egy osztálya a következő ütésekből áll:
1.,,Jobb kettő“ – A játékos bal kezével kissé feldobja a bolhát, s a jobb kezében tartott ütővel kiüti.
2. „Jobb eggy“ – A jobb kézben tartott ütő végére a játékos bal kezével ráhelyezi a bolhát,
majd az ütővel kissé feldobva kiüti a „lentiek” felé. Ennek az ütésnek van még egy másik változata is, a játékos nem helyezi a bolhát az ütőlap végére, hanem jobb kezével az ütőnyél mellett tartja, s innen feldobva üti ki.
3. „Bal kettő“ – A „Jobb kettő“ fordítottja.
4. „Bal eggy“ – A „Jobb eggy“ fordítottja.
Ha a körből kiütött bolhát valamelyik „lenti“ játékosnak sikerül kézzel elkapnia vagy a sapkájába felfognia, a kiütést végző játékos egy életét veszíti. Abban az esetben pedig, ha a kiütés után a bolha a földre esik, minden játékos igyekszik a lehető leggyorsabban felkapni, megkaparintani. Akinek ez sikerül, az a bolha földre esési helyéről visszadobja a körbe. Ha a bolha a körbe esik, a „fönti“ játékos ismét elveszíti egy életét. A kör felé repülő bolhát a játékos természetesen visszaütheti. Amikor ilyen visszaütött bolhát sikerül valamelyik „lentinek“ elkapnia, azt mondják, hogy ez „csikókapás“, s a fenti játékosnak megint lent van egy élete. Ha a bolha a körön kívül ér földet, a fenti játékos a lyukbóhánál leírt szabályok szerint háromszor üthet a bolha csúcsára. Ha sikerül a bolhát néhányszor úgy felütnie, hogy nem esik a földre, a számolásnál minden felütés tíz ponttal gyarapítja a tízes számú alapot. Ha a bolha a csúcsára való ráütés után visszaugrik a körbe, vagy érinti a játékost, akkor a játékosnak ismét lent van egy élete. Ha a kör felé dobott bolhát sikerül visszaütni, és nem kerül sor csikókapásra, a fenti játékos ugyanúgy háromszor üthet. A játék további menete és szabályai ugyanazok, mint a lyukbóháé.
Tallós, 1969 / Kollár Tivadar (14)
Az idősebb korosztály visszaemlékezései szerint a „bóházás“ megkezdése előtt valamikor kiszámolással döntötték el, hogy ki kezdje a játékot. A játékosok egyike marokra fogta az ütő alsó részét, a többiek pedig mindig az előző játékos keze fölött fogták meg az ütőt, alulról fölfelé haladva; ha már mindenki megmarkolta az ütőt, de még így sem értek a végére, az első fogásnál kialakult sorrend szerint folytatták a „markulást“. Közben a következő kiolvasót mondták:
Szemel, bízd el,
antel, kantel,
kapd el!
Akinek a bot legvége jutott, az kezdhette a játékot.
Tallós, 1969 / Benedek János (37)
