A szabadban játsszák, általában puha talajon. Pálya kijelölésére nincs szükség. Minden játékosnak szüksége van azonban egy hegyes, kb. fél méter hosszú karóra. A játékot bármelyik játékos kezdheti.
A játék menete a következő:
Az első játékos karóját jó erősen belevágja a földbe. A következő játékos feladata az, hogy a saját karóját úgy dobja bele a földbe, hogy a már ott levő karó kidőljön, és az övé állva maradjon. A dobás után fekve maradó karót tulajdonosa mindig fölveheti; a földbe fúródott
karó ott marad. Ezután a harmadik, negyedik stb. játékos dob. Akinek a dobás nem sikerül, csak akkor ismételhet, ha újra rákerül a sor, és karója nincs a földbe fúródva.
Azt az esetet, amikor a játékosnak ugyan sikerül kidönteni az ellenfél karóját, de az övé nem áll meg a földben, a gyerekek „nyúlászat“-nak mondják. („Te csak nyúlászattá tudtad kidobnyi!“)
Ha a játékban olyan helyzet adódik, hogy egy kivételével minden karó a földbe van fúródva, s a soros dobó karója úgy fúródik a földbe, hogy egy másikat nem dönt ki, akkor a játékosok egyike a soron levő társ karóját kihúzhatja a földből, és dobhat vele. Bármelyik karóra célozhat. Akiét kidobja, azé a következő dobás joga.
Tetszés szerinti ideig játsszák. A játék győztese az, akinek a legtöbbször sikerült kiütnie társai karóját oly módon, hogy az övé a földben maradt.

Tallós, 1968, 1969 / Kohúth István (14), Kohúth László (14)

VÁLTOZATOK:

TŐRÖZNYI

A szabadban játsszák. A földbe leszúrnak egy karót, majd kb. 1 méterre tőle kijelölik a dobó vonalat. Cél: A nyelénél tartott kést úgy eldobni, hogy – lehetőleg minél közelebb a karóhoz – hegyével a földbe fúródjon. Az a győztes, aki a legközelebb dob. A játék annál érdekesebb, minél többen játsszák.

Tallós, 1968, 1969 / Kohúth István (14), Pápay László (13)