Gyarapodó fogócska – Kergetők és futók

Fiúk szokták játszani, kint a szabadban. Két egyenlő számú csoportra oszlanak; egy csoportban általában 5-6 gyerek van. Egy játékos a csoportoktól külön áll, ő a „bíró“. A csoportok egymástól félrevonulnak, és választanak maguknak egy-egy jelszót, melyet azonnal ismertetnek a bíróval. A játék elején megegyeznek, hogy „egy emberre hányan támadhatnak“ (általában egyre csak egy), s megállapodnak abban is, hogy a szorult helyzetbe került játékosnak mikor kell megmondania a jelszót: Ha két vállra fektetik, ha a földre esik, esetleg addig fogják a játékost kínozni, míg magától el nem árulja a keresett szót vagy mondatot. Jelszóként általában szavakat, esetleg néhány szóból álló egyszerű mondatokat választanak, olyan tartalommal, hogy azt – amennyiben a vallatóra fogott személy kimondja – a szorult helyzetből eredő szóbeli megnyilatkozásnak érezze a támadó fél, tehát álcázva legyen jelszó volta. Például: Úgyse mondom meg, Fáj a lábam, Ne csavard a kezem, Találd ki, Jaj, a kezem stb.
A támadás megindítására a bíró füttyentéssel ad engedélyt. Az ellenfelek először óvatosan megközelítik egymást, majd összeakaszkodnak, birokra kelnek. Amelyik csoportnak hamarabb sikerül megtudnia az ellenfél jelszavát, az győz. A bíró szerepe a játékban az, hogy szükség esetén bizonyítsa a jelszó elhangzását, illetve el nem hangzását. Előfordul az is, hogy a bajba jutott játékos hamis jelszót mond, abban a reményben, hogy a támadó felet ily módon megtéveszti, s kiszabadul. Ilyenkor szintén szükséges lehet a bírói beavatkozás.

Vágkirályfa, 1972 / Vadkerti Lajos (15)