En, den, dó, ró
A gyerekek körbe, félkörbe vagy sorba állnak, aztán kijelölnek maguk közül valakit, aki elmondja a kiolvasót. Ha nem tudnak megegyezni a jelölésben, akkor a legidősebb vagy legfiatalabb játékost bízzák meg a kiszámolás végrehajtásával.
Minthogy általában több kiolvasó-versikét ismernek, a kiszámoló közli a többiekkel, hogy melyiket fogja elmondani. A szöveget apró egységekre tagolva mondja, s minden egység kimondásakor kezével megérint egy-egy játékost, vagy egyszerűen csak rájuk mutat. A mondókát saját magán kezdi, esetleg bal kéz felőli szomszédján, majd körbe folytatja.
Akire a kiolvasó utolsó méretegysége (negyed) jut, az kiesik vagy félreáll a körből. Ha a kiszámolást végző játékosra jut az utolsó szótag, két megoldás lehetséges. Vagy folytatja a kiszámolást oly módon, hogy magát kihagyja belőle, vagy egy másik játékos – rendszeint az eddigi kiszámoló bal oldalán álló – veszi át a kiszámoló szerepét.
Aki utolsónak marad a körben, az lesz a kergető vagy kereső, illetve fogó vagy hunyó. A hosszabb kiszámolókat általában csak egyszer mondják el.
En, den, dó, ró,
Rózsika tanuló,
Akire jut tizenhárom,
Az lesz a fogó.
Egy, kettő…tizenhárom!
Tallós, 1967, 1968 / Stanga Zita (12), Hakszer Erzsébet (13)
VÁLTOZATOK:
Az 1. sor változatai:
An, tan, tó
Tallós, 1969 / Csiba Gabriella (15)
En, ten, tó
Vezekény, 1967 / Hoboth Károlyné (43)
Am, tam, túró
Kajal, 1970 / Csizmadia János (15)
En, ten, túró
Vágsellye, 1971 / Batyka Gabriella (13)
En, ten, tó,
Te vagy a fogó!
Tallós, 1968 / Hakszer Erzsébet (13)
En, ten, tó,
Fölnyerít a ló,
Te vagy a fogó!
Alsószeli, 1971 / Mézes Lászlóné (34)
En, ten, tó,
Hull a hó,
Akire jut a százkettő,
Az lesz a sunyó.
Kettő, tizenkettő … százkettő!
Pered, 1972 / Vászondi László (12)
Hibát talált?
Üzenőfal