Elega-belega
Kiolvasás bottal – Elegálni
E kiszámolásra áltatában akkor kerüt sor, ha az ellenfelek nem tudnak megegyezni, hogy melyiküknek legyen előnye valamely játékmozzanatban, például a legjobb játékos kiválasztásában, a játékpálya térfeleinek kiválasztásában, a játék megkezdésének jogában stb.
A vitatott kérdést a következő kiolvasóval döntik el:
A versike negyed értékeire a két csapat egy-egy képviselője egy botot dobál egymásnak ide-oda. Akire az utolsó negyed jut, annál marad a bot. A botot ott kell tartania, ahol elkapta. Ezután a másik játékos ellenfelének keze fölött megmarkolja a botot, s a markolást felváltva addig fotytatják, míg a bot végére nem érnek, illetve míg a botot ilyen módon meg lehet tartani. Akinek a keze a bot végére jutott, a botot függőlegesen tartja, természetesen anélkül, hogy lejjebb próbálná megmarkolni. Ellenfelének feladata az, hogy kisujjával kiüsse a botot ebből a tartásból. Ha ez sikerül neki, övé az elsőbbségi jog, ha nem sikerül, a másik játékosé.
Vághosszúfalu, 1971 / Lozsi Éva (13), Tirinda Lajos (50)
Hibát talált?
Üzenőfal