E, ke, há, né
A gyerekek körbe, félkörbe vagy sorba állnak, aztán kijelölnek maguk közül valakit, aki elmondja a kiolvasót. Ha nem tudnak megegyezni a jelölésben, akkor a legidősebb vagy legfiatalabb játékost bízzák meg a kiszámolás végrehajtásával.
Minthogy általában több kiolvasó-versikét ismernek, a kiszámoló közli a többiekkel, hogy melyiket fogja elmondani. A szöveget apró egységekre tagolva mondja, s minden egység kimondásakor kezével megérint egy-egy játékost, vagy egyszerűen csak rájuk mutat. A mondókát saját magán kezdi, esetleg bal kéz felőli szomszédján, majd körbe folytatja.
Akire a kiolvasó utolsó méretegysége (negyed) jut, az kiesik vagy félreáll a körből. Ha a kiszámolást végző játékosra jut az utolsó szótag, két megoldás lehetséges. Vagy folytatja a kiszámolást oly módon, hogy magát kihagyja belőle, vagy egy másik játékos – rendszeint az eddigi kiszámoló bal oldalán álló – veszi át a kiszámoló szerepét.
Aki utolsónak marad a körben, az lesz a kergető vagy kereső, illetve fogó vagy hunyó. A hosszabb kiszámolókat általában csak egyszer mondják el.
E, ke, há, né,
Ö, ha, hé, nyó,
Ki, tí, tie, tike,
Tihá, tiné, tiö, tiha,
Tihé, tinyó, tiki, hú,
Hue, huke, huhá, huné,
Huö, huha, huhé, hunyó!
Alsószeli, 1971 / Takács Judit (14)
VÁLTOZAT:
A következő kiolvasó szintén a számsort tartalmazza:
Eggyem-beggyem,
Kettem, hármam,
Négyem, ötöm,
Hatom, hetem,
Hetem, nyolcam,
Kilencem, tízem.
Vága, 1971 / Szabó Erzsébet (13)
Hibát talált?
Üzenőfal