Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

Cérna, cérna, ostoring

A gyerekek körbe, félkörbe vagy sorba állnak, aztán kijelölnek maguk közül valakit, aki elmondja a kiolvasót. Ha nem tudnak megegyezni a jelölésben, akkor a legidősebb vagy legfiatalabb játékost bízzák meg a kiszámolás végrehajtásával.
Minthogy általában több kiolvasó-versikét ismernek, a kiszámoló közli a többiekkel, hogy melyiket fogja elmondani. A szöveget apró egységekre tagolva mondja, s minden egység kimondásakor kezével megérint egy-egy játékost, vagy egyszerűen csak rájuk mutat. A mondókát saját magán kezdi, esetleg bal kéz felőli szomszédján, majd körbe folytatja.
Akire a kiolvasó utolsó méretegysége (negyed) jut, az kiesik vagy félreáll a körből. Ha a kiszámolást végző játékosra jut az utolsó szótag, két megoldás lehetséges. Vagy folytatja a kiszámolást oly módon, hogy magát kihagyja belőle, vagy egy másik játékos – rendszeint az eddigi kiszámoló bal oldalán álló – veszi át a kiszámoló szerepét.
Aki utolsónak marad a körben, az lesz a kergető vagy kereső, illetve fogó vagy hunyó. A hosszabb kiszámolókat általában csak egyszer mondják el.


Cérna, cérna, ostoring,
Galagonya, rozmaring,
Sanyi, Sanyi, göndör,
Te mégy ki a körből!

Vága, 1971 / Kubica Anna (14)

VÁLTOZAT:

A 3. sor:
Sunyi Sanyi, göndör.

Zsigárd, 1972 / Kecskés Rozália (13)

KategóriaKisorsolók, kiolvasók / kiolvasók, más
MegyePozsony
TelepülésZsigárd [Žihárec], Vága [Váhovce]
GyűjtőGágyor József
Gyűjtés éve1971, 1972
AdatközlőKubica Anna (14), Kecskés Rozália (13)
Leltári számgagyor-megy-a-gyuru-1-589
Forrás, adományozóGágyor József: Megy a gyűrű vándorútra I-II., Madách Kiadó, Gondolat Kiadó, Pozsony-Budapest, 1982
Rövid URL
ID86965
Módosítás dátuma2017. január 4.

Hibát talált?

Üzenőfal