Felhívás

A Csemadok keretében mükődő Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága javasolja, hogy hírportálunk biztosítson teret a különféle felvidéki mukedvelő zenei együtteseknek – (énekkarok, népdalkörök, zenekarok…) egy-egy, bemutatásra szánt műsorának közlésével – megtekinthetőségével – a nyilvánosság előtti bemutatkozásra. Az együttesek műsorai meghívhatósága által bővülhetne (a részben még) magyar ajkú városaink, falvaink egy-egy nagy ünnepségének – nemzeti ünnepeink, város-, falu évforduló, Csemadok rendezvények… – műsorlehetősége. Bizonyára egy-egy ilyen meghívás anyagi vonzata is sokkal kedvezőbb lenne a mindenféle haknizókénál.

Az pedig, hogy a meghívott együttes – szívvel-lélekkel, szorgalommal betanult műsorát nemcsak helyben mutathatja be, hanem mások is kíváncsiak rá, megismerhetik, felettébb nagy ösztökélés lenne munkája további folytatásához; mi több: nagyban hozzájárulhatna egymás lélekben erősítéséhez.

Megszívlelésre tanítómesterünk Kodály Zoltán „üzeneteiből”: „A zene nem magányosok kedvtelése, hanem lelki erőforrás, amelyet minden művelt nemzet igyekszik közkinccsé tenni.” „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók. Ezzel még nem mondjuk, hogy különbek vagyunk. De ha ehhez nem ragaszkodunk: elveszünk.”
„Olyan kevesen vagyunk, hogy a műveletlenség luxusát nem engedhetjük meg magunknak.”

A bemutatkozó ismertetőket 5-6 fotóval kiegészítve, a csoportvezető elérhetőségeivel együtt kérjük az alábbi adatlapon beküldeni [gdlr_button href=”https://forms.gle/zrm2ygymUdHeonp49″ target=”_self” size=”medium” background=”#8F0D1E” color=”#ffffff” border_color=”#999999″]Jelentkezéshez klikkelj rá![/gdlr_button]

A bemutatkozó műsorok, együttesek a honlap középső BEMUTATJUK című rovatában jelennek meg az elérhetőségek is ott lesznek feltüntetve. Elsőként bemutatkozik a komáromi GAUDIUM vegyes kar és hangszeres kamaraegyüttes:

A komáromi GAUDIUM vegyes kar és hangszeres kamaraegyüttes

 

Rövid Url
ID130072
Módosítás dátuma2023. január 30.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfissebb bejegyzések

A XVI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny felhívása, 2026
50. Duna Menti Tavasz – felhívás, 2026
Szlovákiai Magyar Felnőtt Énekkarok Országos Minősítő Versenye
XXXIII. Tompa Mihály Országos Verseny, felhívás és versenyszabályzat – 2026
Magyar Kultúra Napja, 2026
Ág Tibor Napok a Zoboralján

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,