Látóúton Komáromban

A Felvidéki Értéktár Bizottság elnökségi tagjai részt vettek a Komáromi Értéktár Bizottság június elején tartott szokásos megbeszélésén. Beke Sándor meghívásának eleget téve Rancsó Andrea és Bödők Károly tájékoztatták a komáromiakat a FÉB-ben történt személyi változásokról, továbbá ismertették a felvidéki értékjavaslatok beküldésének módját is. Egyeztettek a Magyar Nemzeti Értéktárba benyújtott javaslatokról is. A kötetlen beszélgetés során elhangzott az is, hogy Komárom számos olyan értékkel büszkélkedhet, mely még nem került előterjesztésre. Kívánatos lenne ebbe az előterjesztési folyamatba, kutatómunkába bevonni a fiatalságot is és szélesebb körben megismertetni a közösséggel. Az önkéntes munkának köszönhetően számos eredménnyel dicsekedhetnek a komáromiak. Sikerült az általuk bérelt termek egy részét szépen rendbe tenni. Terveik között szerepel, hogy az egyik – a Hungarikum pályázatból – felújított termet kiállítóteremmé alakítják át, ahol a szekeresgazda ruházatot és bandériumot mutatnák be. Játékos „túravezetéssel” szeretnénk megszólítani a környék iskolásait, hogy így is szélesebb körben megismertessék az értéket, mely igazán értékes helyen – a várban – kerül elhelyezésre. A FÉB vezetősége igyekszik ebben a munkában is segíteni őket.

Rövid Url
ID126024
Módosítás dátuma2021. június 18.

Legfissebb bejegyzések

2026. évi Erősödő Kárpát-medence Program
Az Andante Kórus megalakulásának 50. évfordulója alkalmából szervezett kórustalálkozó
Tarczy Lajos Alapiskola ünnepsége
10 éves a Felvidéki Magyar Értéktár Bizottság – Egy évtized a szülőföld értékeiért
Elhunyt Dráfi Mátyás
Berecz András „ Fel a medvére, a fa nem játék! “ című önálló estje

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
57. Kazinczy Napok Kassán
2 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,