Kincskeresők XIV., felhívás

Helyi értékeket kutató diákok konferenciája

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Mentor TT 14. alkalommal hirdeti meg a Kincskeresők – helyi értékeket kutató diákok konferenciáját. Pályázni lehet a szlovákiai magyarság tájaihoz, településeihez és közösségeihez kapcsolódó, a téma iránt a pályázó személyes kötődését is nyilvánvalóvá tevő előadással kultúrtörténet, helytörténet, néprajz, vallástörténet, művészet, irodalom, földrajz, természeti értékek, gazdaságtörténet, építészet vagy további tetszés szerint választható témakörökben.
A helyi értékek bemutatása 10 perces előadás keretében, számítógépes vetítéssel (pl. PowerPoint, Prezi) történik, mely kiegészíthető eredeti hang- és videofelvételekkel, ill. tárgyi emlékek bemutatásával.

Célcsoport: Az alapiskolák 5–9. évfolyama, a nyolc- és négyosztályos gimnáziumok, valamint a középiskolák diákjai (12–18. éves korosztály).

Feltételek: Jelentkezhetnek szlovákiai illetőségű diákok (nem követelmény a magyar iskola látogatása, de az előadásnak magyar nyelven kell elhangoznia), egyének vagy csapatok (maximum 2 fő!), bármely szabadon választott témával.
A pályázó felkészítője lehet a tanára, szülője, nagyszülője, ismerőse vagy az adott témában jártas történész, muzeológus, helytörténész stb.
A számítógépes feldolgozás (pl. PowerPoint) és az írásbeli összefoglaló végén fel kell tüntetni a forrásanyagot (a szakirodalom pontos bibliográfiája, saját gyűjtésnél az adatközlő/k neve, szül. éve, lakcíme, ha a téma megkívánja, vallása, mestersége).
A pályázat sikerét segíti elő, ha a pályázó tanácsért fordul a közeli múzeumhoz, levéltárhoz vagy a környezetében élő helytörténészekhez.

Értékelés: Arany, ezüst, bronz sávos minősítés, az előadás és témaválasztás alapján. Minden résztvevő oklevélben és könyvjutalomban részesül.

Jelentkezés: az internetről (SZMPSZ honlapjáról: www.szmpsz.sk , a Kincskeresők Facebook oldaláról: Kincskeresők – Tehetségpont RPK Ga, a Mentor TT honlapjáról: http://www.tehetseg.sk/ és Facebook oldaláról: Mentor TT) letölthető jelentkezési lapon, amelyhez csatolni kell a pályamunka 1–2 oldalas összefoglalását és a forrásanyagot.
A határidő után érkező vagy hiányosan kitöltött (kért adatok hiánya, a választott téma bemutatása, összefoglalása) jelentkezési lapot nem vesszük figyelembe!
Az országos konferencián iskolánként legfeljebb 2 csapat vehet részt, de jelentkezhetnek civil szervezeteket vagy községeket képviselő diákok is. Nagy érdeklődés esetén a szervezők fenntartják a jogot, hogy a több csoportot indító iskolákból a megjelölt téma fontossága szerint, meghívásos alapon válasszák ki az országos konferencia résztvevőit.
Jelentkezési határidő: 2018. október 26.
Országos konferencia: 2018. november 7–8., Dunaszerdahely, Építészeti Szakközépiskola, Szabó Gyula u. 1.
Részvételi díj: 2.- €/fő.
A jelentkezési lapot (minden csapatra külön, hiánytalanul kitöltve) a munka 1–2 oldalas összefoglalójával együtt elektronikus levélben kell eljuttatni a következő címre: [email protected]

További információk:
Szanyi Mária, 031 / 780 4864, 0911 451 024,
Szabó Judit 031 / 780 7935, 0917 539 964

Rövid Url
ID103730
Módosítás dátuma2018. szeptember 20.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfissebb bejegyzések

Szlovákiai Magyar Felnőtt Énekkarok Országos Minősítő Versenye
XXXIII. Tompa Mihály Országos Verseny, felhívás és versenyszabályzat – 2026
Magyar Kultúra Napja, 2026
Ág Tibor Napok a Zoboralján
Rajzolj mesét a Csemadok 77. születésnapjára!
XXIV. Ferenczy István Országos Képzőművészeti Verseny

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,