Zemplén Géza
* Trencsén, 1883. október 26. – † Budapest, 1956. július 24. / szerves kémikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (1927)
Zemplén Győző (Nagykanizsa, 1879. október 17. – Monte Doloro, 1916. június 29.) fizikus, egyetemi tanár öccse. Apja postai hivatalnok volt, akit gyakran áthelyeztek, ezért Zemplén Géza az elemi iskolát és a gimnáziumot Fiuméban végezte, ahol 1900-ban érettségizett. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Kollégium tagjaként kezdte. 1904-ben a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori, 1905-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett természetrajzból és kémiából. Ugyanebben az évben a selmecbányai főiskola erdészeti kémiai tanszékére tanársegéddé, 1906-ban adjunktussá nevezték ki. 1907- ben állami ösztöndíjjal Berlinbe ment, ahol előbb Rudolf Abderhalden osztályán az enzimek kémiájával foglalkozott, utóbb a Nobel-díjas Emil Fischer közvetlen munkatársa lett. Ekkoriban főleg a szénhidrátok és az aminosavak szintézisével és az acetobróm-cellobióz élőállításával foglalkozott. Fischerrel közös munkásságának eredményei közé tartozik két optikailag aktív prolin szintézise, amino-oxisavak és piperidon-származékok új szintézise. 1910-ben visszatért Selmecbányára. 1912-ben a budapesti egyetem magántanára lett. 1913-tól az ország első, a műegyetemen indított szerves kémiai tanszékének nyilvános rendes tanára. Ebben az időben a szénhidrátokat és enzimeket kutatta.
Az I. világháború alatt ipari problémákkal kezdett foglalkozni. Ekkor létesült kapcsolata a Chinoin gyárral. Jelentős szerepe volt szerves vegyiparunk kialakításában és gyógyszeriparunk fejlesztésében. Munkásságának fő eredményei a cukoracetátok nátriumetilátos szappanosítása, egy új cukorlebontó módszer kidolgozása, oligoszacharidok és glükozidok szintézise higany-acetátos módszerrel, úgyszintén több fontos glükozid szerkezetének felderítése és szintézise. Mint oktató is jelentős érdemeket szerzett, iskolateremtő személyiség volt. Jeles tanítványai közé tartozott Beke Dénes, Bognár Rezső, a Nobel-díjas Oláh György, Szántay Csaba és mások. Az MTA 1923-ban levelező, 1927-ben rendes, 1946-ban tiszteleti tagjává választotta. 1932-ben Corvin-koszorúval, 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1947-ben a washingtoni Georgetown University meghívására az USA-ba utazott, hogy ott kutatóprofesszorként tevékenykedjen, azonban nyelvrákot diagnosztizáltak nála, amelyet sugárkezeléssel igyekeztek visszaszorítani, de a beavatkozás nem járt a kívánt eredménnyel, hazatért, és még éveken át egyre súlyosbodó betegsége árnyékában folytatta kutatásait és írta meg tankönyvét, amelyből vegyésznemzedékek egész sora tanult. Kedvelte a komolyzenét, szívesen hallgatott operákat.
Főbb művei: Enzimek és gyakorlati alkalmazásuk, 1915; Szerves kémia, 1952.
