Zay Sámuel
* Komárom, 1753. május 10. – † Tata, 1812. április 9. /orvos, mineralógus
Szülővárosában a ref. népiskolában kezdte tanulmányait. 1768-tól a debreceni ref. kollégium diákja volt, közben 1771–1773-ban Karcagon volt tanító, majd professzorai 1778-ban adománygyűjtő körútra küldték a Mátyusföldre. 1781- ben fejezte be debreceni tanulmányait és 1783-ig a tiszafüredi iskola rektora volt. Ekkor beiratkozott a pesti egyetem orvosi karára és 1788-ban orvosdoktori oklevelet szerzett. Gyakorló orvosként szülővárosában helyezkedett el és bekapcsolódott az idősebb Péczeli József által vezetett Komáromi Tudós Társaság munkájába is. 1790–1794-ben Kecskeméten tevékenykedett, majd Tatára költözött és haláláig Komárom vármegye főorvosi tisztét töltötte be. Orvosi munkája mellett természettudományokkal is foglalkozott, különösen a botanika, a zoológia és a mineralógia vonzotta. Orvosi oklevele megszerzésekor eltervezte, hogy három kötetben egy magyar nyelvű természetrajzi művet jelentet meg, amely az ásványtant, a növénytant és az állattant tárgyalta volna. 1791-ben meg is jelent az ásványokkal és a kövületekkel foglalkozó első kötet, Magyar mineralógia címmel. Ez a mű volt egyébként a sorban harmadik magyar nyelvű ásványtani munka, maga az „ásvány” szó is Zay Sámuel leleménye. A folytatás elmaradt, miután Földi János (1755–1801) orvos, természettudós, nyelvész, az első magyar nyelvű, Pozsonyban megjelent rendszeres állattan szerzője megkérte Zayt, hogy engedje át számára ennek a sorozatnak a megírását, aki erre hajlandó volt. Később ezt a nagyvonalúságát Földi azzal „hálálta meg”, hogy a Magyar mineralógiát közönséges plágiumnak, illetve Piller Mátyás korábban kiadott latin nyelvű munkája fordításának nevezte. Az alapos elemzések azonban ezt cáfolják, ráadásul Zay Sámuel műve legalább háromszor terjedelmesebb Pillerénél, tehát emiatt sem tekinthető puszta fordításnak. Természetesen fordított is, elsősorban orvosi műveket és tudunk Hippokratész munkáinak átültetéséről, de ez a kézirat ismeretlen okokból nem jelent meg. Az első magyar orvos volt, aki felvetette a vérátömlesztés életmentő beavatkozásként történő alkalmazásának a lehetőségét.
Főbb művei:
Magyar mineralógia avagy az ásványokról való tudomány, melly a’ természet első világának eddig esméretes minden-féle szüleményeit magyar nyelven terjeszti előnkbe, 1791;
Falusi orvos pap, vagy olly orvosi útmutatás, mellynél fogva leginkább a’ falukon uralkodni szokott nyavalyák orvosoltatnak:
Mellyet minden valláson lévő pap uraknak, seborvosoknak, és értelmes házigazdáknak készített a’ kiadó, 1810.
