Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely
Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. | Hungarian Cultural Institute in Slovakia | Dunajská Streda
a CSEMADOK szakmai háttérintézménye

Weister István

* Liptószentmiklós, 1873. január 21. – † Budapest, 1957. július 8. /élelmiszerkémikus, állatorvos, egyetemi tanár

Vegyészeti tanulmányait a budapesti és a müncheni műegyetemen végezte, majd 1895-ben a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktorátust szerzett és ott Tangl Ferenc mellett volt – rövid ideig – gyakornok. 1896-ban az Állatorvosi Főiskola tanársegédje lett. Részt vett Tangl vezetésével az Állatélettani és Takarmányozási Kísérleti Állomás megszervezésében, amelynek 1897-ben segéd-, majd első, ill. fővegyésze, 1917-ben igazgatója lett. Közben, 1904-ben az állatorvosi főiskolán takarmánykémiából, a tudományegyetemen az élelmiszerek vizsgálatából egyetemi magántanár lett. 1934-ben nyugdíjba vonult. 1894-től kezdve jelentette meg önálló kutatásainak eredményeit, főleg a Kísérletügyi Közleményekben. Behatóan foglalkozott az állati anyagforgalom és a takarmányozás kérdéseivel.  Az élelmiszer-kémiában elsősorban a méhészeti termékeket vizsgálta.

Főbb művei:

A szarvasmarha takarmányozása O. Kellner keményítőérték-elmélete alapján, 1909;
Vizsgálatok az erjesztett takarmányok tápláló értékéről, 1909;
Friss és szárított moslék befolyása a tej és tejszérum összetételére, 1912;
A melasse mint takarmány (németül is), 1913;
Tangl Ferenc. Visszapillantás életére és mezőgazdasági kísérletügyi működésére,1918;
A méz és viasz kémiája és biológiája, 1925;
Takarmányozástan, 1952.

Kategóriaregionális
Életéhez kapcsolódó településekLiptószentmiklós [Liptovský Mikuláš]
Működési ideje19. század / 20. század
Tevékenységi körállatorvos / egyetemi oktató / kémikus
ForrásinformációkLacza Tihamér: A tudomány apostolai, Magyar tudósok nyomában a mai Szlovákia területén, I-II. kötet, Madách Kiadó, 2013
Rövid URL
ID115791
Módosítás dátuma2020. február 26.

Hibát talált?

Üzenőfal