* Léva, 1882. december 20. – † Budapest, 1957. július 1. / református pap, tanár, egyháztörténész, teológus

Léván végezte a gimnáziumot 1901-ben. 1901–1905 között teológiát hallgatott Pápán a ref. kollégiumban, majd Svájcban (Bázel, Bern) és Skóciában (Edinburgh) gyarapította ismereteit. Hazatérve Garamvezekényben és Nagysallón segédlelkészként szolgált, 1909–1919 között Zólyomban volt lelkész. 1920-ban Budapestre költözött és hitoktató lelkészként tevékenykedett. 1921–1947 között a pápai teológiai akadémián az ószövetség magántanára, majd professzora lett. Nyugdíjazását követően Budapestre költözött.

Főbb művei:
A zólyomi református missziói egyház története, 1909;
Az Írás kritikai vizsgálása és a református theológia összeegyeztethetősége, 1927;
A pascha eredete és történeti fejlődése, 1931;
Ószövetségi bevezetés,1933;
Az Ószövetség vallása, 1938;
A pápai főiskolai nyomda története, 1939.