* Ósva, 1844. november 8. – † Budapest, 1923. január 8/10. / erdőmérnök, szakíró, miniszteri tanácsos
A kassai főreáliskolában végezte középiskolai tanulmányait, majd a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián erdőmérnöki oklevelet szerzett. 1867-től erdészjelölt a mizslyei erdőgondnokságnál, 1870–1874 között a gödöllői erdőhivatal erdész, 1875–1882 között az ungvári főerdő-hivatalnál előbb erdész, majd fogalmazó, végül főerdész. 1882-ben a zsarnócai erdőhivatal főnöke lett, később főerdőmesteri címet kapott. 1891-től a besztercebányai erdőigazgatóságot vezette. 1905-től a földművelésügyi minisztériumban az állami erdők ügyeit intéző főosztály vezetőjeként tevékenykedett egészen nyugdíjba vonulásáig (1911. június 30.). 1907-ben valóságos miniszteri tanácsosi címet kapott, 1911-ben a király Lipótrendet adományozott neki. Erdészként elsősorban a Garam mente vegyes erdőinek az állományát igyekezett gyarapítani és a fakitermelést ésszerűsíteni. Pályája párhuzamosan haladt öccse, Tomcsányi Gusztáv pályájával, az általa kialakított módszereket alkalmazta ő is a rábízott területeken (pl. fűtött magpergetők alkalmazása). Cikkei az Erdészeti Lapokban jelentek
meg. Fő művének A Garam menti kincstári erdőkben alkalmazott szállítási rendszer ismertetése (1895) c. tanulmányát tekintik, amely az ősrégi vízi szállítás beható leírásán kívül a Garam völgyi erdők történetét is tartalmazza, összeállítva a több évszázados kamerális irattár bő adatforrásai alapján, amelyeket ő kutatott fel.
