* Igló, 1814. augusztus 2. – † Igló, 1877. január 28. / pedagógiai szakíró, honvédtiszt.
Evangélikus, cipszer eredetű polgári család leszármazottja volt. Alsóbb iskoláit szülővárosában, Losoncon és Sárospatakon végezte. 1831–1836-ban Lőcsén teológiát és bölcseletet hallgatott, közben megtanult angolul, franciául és olaszul is. Korán árvaságra jutva tanulótársai magántanítójaként tartotta el magát. 1836–1839 között Acsán nevelősködött Prónay Albert báró családjánál, ezt követően a jénai, a hallei, göttingeni és a berlini egyetemen tanult, végül a jénai egyetemen szerzett bölcsészdoktori oklevelet. 1842-ben hazatérve egy évig ismét nevelősködött, majd 1843-tól a pesti ev. gimnázium tanáraként tevékenykedett. Honvédtisztként (legutoljára századosi rangban) részt vett az 1848/49-es magyar szabadságharcban és miután fogságba esett, közlegényként besorozták a császári seregbe és Itáliába vezényelték. Fél évvel később Grawert osztrák tábornok fiának nevelője lett, majd 1851-ben leszerelték és Iglót jelölték ki kényszerlakhelyéül, ahol a Nadler családnál volt nevelő. 1855-től haláláig az iglói gimnázium tanára, 1867–1868-ban igazgatója volt. Szépirodalmi műveket – verseket és drámákat – is írt.
További munkái:
A gyermekek tanodáztatásáról és a köz- és nyilvános tanodai vizsgálatok tartásáról két tanszéki beszéd, 1847;
Tanoda és egyház. Tanítónak levelei egy paphoz, 1848;
A nevelési irodalom és a hazai tanítók köztanácskozmányáról, 1848;
Az első egyetemes és közös magyar tanítói gyűlések dolgozatai, 1848;
Egy hang a XVI. szepesi városból a törvényhatóságok tervezett kikerekítése tárgyában, 1874.
