* Pozsony, 1801. február 15. – † Pozsony, 1881. január 26. / orientalista, filológus, műfordító, szanszkritológus, tanár

Ev. családból származott, a pozsonyi ev. líceumban tanult, ahol 1822-ben helyettes tanárként az első grammatikai osztályban tanított fél évig. Ezt követően az éppen megnyílt bécsi protestáns teológiai karon folytatta tanulmányait. Másfél év elteltével visszatért hazájába és egy ideig nevelősködött. Miután ismét lehetőség nyílt a protestánsok számára, hogy külföldi egyetemeken tanuljanak, Tamáskó Göttingenbe ment, ahol két évig szanszkrit és arab nyelvet tanult. Hazatérve a bazini felső polgári iskola igazgatója lett. 1838-tól a pozsonyi ev. líceum szintaxis osztályának tanára volt, majd 1862-től az egyik pozsonyi leányiskola tanári állását is elvállalta és itt is tanított 1872-ben történt nyugdíjazásáig. József főherceget nádorságának 50. évfordulója alkalmából 1846-ban szanszkrit nyelvű versben köszöntötte. Latin nyelvre fordította Vörösmarty Mihály Szózat c. költeményét.

Főbb művei:
De causis linguae Sancritae, 1831;
Vezérfonal a világtörténeti elbeszélésekre, 1845;
Danielis Berzsenyi poetae Ecclogae, 1880.