* Komárom, 1860. december 7. – † Budapest, 1932. december 21. / piarista tanár, művelődéstörténész, az MTA tagja (1925)
A gimnáziumot Komáromban kezdte és Pozsonyban fejezte be. 1880-ban beiratkozott a budapesti tudományegyetem bölcsészkarára, ahol történelmet, magyart és latint hallgatott. Közben belépett a piarista rendbe és két évig Nyitrán teológiát tanult, majd 1884-től folytatta budapesti tanulmányait. 1886-ban pappá szentelték és a nyitrai gimnázium tanárává nevezték ki. Doktori diplomáját 1887. március 19-én vehette át. Az 1890-es években szülővárosa megbízta Komárom történetének a megírásával, közben tanári munkája alól is felmentették, miután a magyar kormány Bécsbe küldte, hogy közreműködjön az udvari kamara levéltárának szétosztási munkálataiban. Öt évig dolgozott a magyar anyag kiválasztásán és ebben az időben Thallóczy Lajos (1856–1916)79 történésznél lakott. 1903-tól haláláig a képviselőház levéltárosa volt. Az MTA 1906- ban levelező, 1925-ben rendes tagjává választotta. Történészként elsősorban a XVI.–XVII. századi magyar történelemmel, valamint a magyar reformkorral foglalkozott.
Főbb művei:
Komárom IV. Béla alatt, 1885;
Régi magyar asszonyok, 1907/1914;
A magyar gyalogság megalakulása, 1908;
A török magyar bajviadalok, 1913;
Rajzok a török világból I-IV., 1915–1928;
A régi Magyarország jókedve, 1921;
Régi idők, régi emberek, 1922/1930;
Magyar nagyasszonyokI-II., 1926/1934;
Szegény magyarok I-II., 1927;
Magyar küzdelmek I-II., 1929;
Hangok a múltból, 1930;
Kémvilág Magyarországon I-II., 1932.
