Szombathy Viktor

* Rimaszombat, 1902. ápr. 8. – † Budapest, 1987. aug. 12. / író, újságíró

A rimaszombati prot. főgimnáziumban érettségizett (1920), a bp.-i egyetemen orvostan- és bölcsészhallgató volt, tanult könyvtárvezetést, muzeológiát és néprajzot (1920–1928); egyidejűleg a PMH tudósítójaként színi- és művészeti kritikákat írt. Hazatérte (1928) után két évig katonai szolgálatot teljesített Észak-Csehországban mint helyőrségi szanitéc. 1930 és 1938 között a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület (SZMKE) komáromi körzetének a titkára volt. Amikor Alapy Gyula lemondott a főtitkári tisztségről, Sz. V. lett az utóda. A Jókai Egyesület főtitkári tisztségét is betöltötte, s 1936-tól múzeumigazgató is volt. Több magyar nyelvű lapot (Komáromi Lapok, Magyar Vasárnap, Magyar Írás) szerkesztett. 1940 nyarán Bp.-re költözött. 1938 és 1944 között a Széchenyi M. Kultúregyesület főtitkára, az Ünnep és a Forrás szerkesztője, 1943- tól 1948-ig a Magyar Nemzeti Bank kulturális osztályának vezetője, könyvtáros, 1948–1950- ben műfordító, a Magyar Rádió munkatársa, 1950–1954-ben a 23. sz. bp.-i építőipari vállalat műszaki előadója, könyvtárosa, 1954– 1965-ben az Építők Műszaki Klubjának igazgatója, az Építők Szakszervezetének területi főkönyvtárosa volt.

A 20-as években ifjúsági íróként mutatkozott be (Mikulics szárazon és vizen, 1926; Czirók Pista kalandor lesz, 1927), de verskötete is megjelent (Ezüstantenna, 1928). Meglehetősen naivnak ható történetei, melyeket katonai szolgálata idején gyűjtött, Én kedves népem (1931) címmel jelentek meg, és nagyon népszerűek voltak. Első regényét (Zöld hegyek balladája, 1935) a Franklin Társulat adta ki. Könnyed, csevegő modorban mutatja be benne egy szlovákiai kisváros szürke hétköznapjait, melyben az egyetlen esemény, hogy Amerikából hazalátogat egy híres filmrendező; az ezzel járó bonyodalmak töltik ki a regényt, mely inkább ötletekre, mint átgondolt epikai szándékra épül. A kisebbségi élet izgató kérdéseivel foglalkozott az Elesni nem szabad (1938) c. regényében: két dzsentricsalád életén keresztül a megmaradás és a fennmaradás lehetőségeit vizsgálja. A happy enddel végződő történet nem az események összetettségét érzékelteti, hanem a felszínt ábrázolja, mely mögött csak a polgári életérzés szempontjai húzódnak meg, a súlyos problémák vallatása nélkül. Az író mesélőkészségét, helyzetteremtő képességét olyan novellái dicsérik, mint az Egy nemzedék sodródni kezd, a Még vasárnap délután, Az előszoba küszöbén, a Keszeg András egyedül marad stb. Az új Madonna c. kisregény is a sikeresebb művei közé tartozik. Utazásainak emlékét őrzi a Különös olasz nyár (1937), melyet a PMH közölt. Itt jelent meg (1930 januárjától) a Fabriczy Félix c. regénye is. Útikalauzai közül különösen a Szlovákiai utazások (1975) ismert. A Madách Kiadó felkérésére írta a Száll a rege várról várra (1979) c. kötetét, melyben a történelmi Felvidék várait mutatta be, felelevenítve történetüket s a rájuk vonatkozó mondákat.

Művek: Cserkészkaland, ifj. r., Prága–Eperjes 1937; Jóska és a világhír, ifj. r., Bp. 1939; És mindenki visszatér, r., uo. 1940; A félhold vándora, ifj. r., uo. 1967; A pénzhamisító, ifj. r., uo. 1969; Holló Csete, a besenyő, ifj. r., uo. 1971; Cirok Peti szerencsés kalandjai, ifj. r., uo. 1974; Két kard, két oroszlán, tört. ifj. r., uo. 1976; Az őrnaszád foglyai, ifj. r., uo. 1977; Regényes erdő, ifj. r., uo. 1979; Csirregi-cserregi ország, ifj. r., uo. 1983; Az északi hegyek ölelésében, ifj. r., uo. 1984. – Útikönyvei: Vértes– Gerecse, 1960; Börzsöny–Cserhát, 1960; Szentendre (Soproni Sándorral és Boros Lajossal), 1961; Ausztria (Pethő Tiborral), 1969; Csehszlovákia (ford.), 1973; stb.

Irodalom: Scherer Lajos: Mikulics szárazon és vízen, MiL 1927, 158; Komlós Aladár: Sz. V.: Én kedves népem, Ny 1932, 73; Marék Antal: Zöld hegyek balladája, MÍ 1936/1; Sziklay László: Elesni nem szabad, Láthatár 1939/7; Kemény Gábor: Így tűnt el egy gondolat, Bp. 1940; Csanda Sándor: Első nemzedék, Po.–Bp. 1968; Szlovenszkói vásár (Turczel Lajos előszava), 1980; Turczel Lajos: Búcsú Sz. V.- tól, ISZ 1987/9; Fónod Zoltán: Üzenet, Bp. 1993, Po. 2002.

F. Z.