* Léva, 1811. április 9. – † Budapest, 1875. január 9. / klasszika-filológus, piarista szerzetes, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1858)

1826-ban lépett a piarista rendbe. 1830–1831-ben Vácott bölcseletet tanult, a pesti egyetemen 1831-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1832-ben Nyitrán, 1833-ban Szentgyörgyön teológiát hallgatott. 1834-ben szentelték pappá. 1833-tól Kisszebenben, 1838–1842 között Budán tanított. 1842–1849 között a báró Vécsey család fiainak nevelője volt és felváltva Bécsben és a Szatmár vármegyei Sárközön élt. Ez utóbbi helyen kezdte meg a túlzott pálinkafogyasztás elleni küzdelmét: úgynevezett mértékletességi egyleteket alapított. 1849–1869-ben a pesti piarista gimnázium görög és latin tanára, 1862-től igazgatója volt. 1865-től a pesti tudományegyetemen is tanított római filológiát, 1870-től pedig mint nyilvános rendes tanár klasszika-filológiát. Az ifjúság zenei oktatásának kérdéseivel foglalkozott, tankönyveket írt, irodalmi munkáinak tiszteletdíjából
Léván iskolát építtetett.

Főbb művei:
Elemi hellen nyelvtan, 1850;
Elemi latin nyelvtan, 1850;
A hangemelés-, lejtés- és hangmegnyújtásról a görög nyelvben, 1859/60;
Az ó-classicai irodalom előnyeiről a gymnasiumokban (akadémiai székfoglaló),1860;
A görög hangzók és kettős hangzók egykori kiejtéséről, 1870.