Szalai Tibor

* Pozsony, 1900. november 13. – † Budapest, 1980. szeptember 29. / geológus, paleontológus

Eredeti neve Szládek volt. Középiskolai tanulmányait a pécsi állami főreáliskolában végezte. 1919-től geológiát hallgatott a budapesti tudományegyetemen, ahol 1924-ben doktori oklevelet szerzett. Első munkahelye az MNM Ásvány- és Őslénytára volt, majd 1939-ben a Földtani Intézethez került. Földszerkezeti tárgyú munkássága alapján a debreceni tudományegyetem magántanárrá habilitálta (1938). A bécsi Collegium Hungaricumban ösztöndíjasként eltöltött évei alatt (1928–1931-ben) O. Abel és L. Kober előadásait hallgatta. A Földtani Intézetben főgeológus (1944), igazgató-helyettes (1945), megbízott igazgató (1946-1950). A háború alatt nagy szolgálatot tett a Földtani Intézet könyvállományának megmentésével. 1950-től a Dorogi Szénbányászati Tröszt, majd a Tokodi Mélyfúró Vállalat (1954) főgeológusa. 1956-tól 1964-es nyugdíjazásáig a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet geológus tanácsadója. Őslénytannal, hidrogeológiával és tektonikával foglalkozott. Részletesen tanulmányozta a Keleti-Alpok és a Kárpátok földtani felépítését és szerkezetét, a hévizek hőmérsékletének eredetét, és általában a szervetlen és a szerves élet kapcsolatát. Száznál több közleménye jelent meg a földtudományok különböző területeiről. Sokat tett a Magyarhoni Földtani Társulat Általános Földtani Szakosztályának életre hívásáért (1969), amelynek elnöke és kiadványának szerkesztője volt.

Főbb művei:
Der Einfluss der Gebirgsbildung auf die Evolution des Lebens, 1936;
Az északkeleti Kárpátok geológiája, 1947;
Bitumen előfordulások a Szentendre-Visegrád hegységben.
Az eocén szén kutatása, 1959;
Aufbau und Tektonik des Ostalpin- und Karpaten Blockes, 1966.