* Rimóc, 1875. február 1. – † Budapest, 1968. július 12. / villamosmérnök, az MTA levelező tagja (1960)
Középiskolai tanulmányait a losonci állami főgimnáziumban végezte. Szorgalmas megoldója volt a Kömal92 által közölt matematikai feladatoknak, 1894-ben megnyerte a Mathematikai és Physikai Társulat első Tanulóversenyét. A budapesti, majd a berlin-charlottenburgi műegyetem hallgatója volt és Németországban doktorált. 1903-tól a budapesti Ganz Villamossági Rt. kísérleti laboratóriumában, később az erőmű-tervezési osztályon dolgozott. Az 1919-es Tanácsköztársaság idején termelési biztos volt, emiatt Csehszlovákiába emigrált, ahol a kárpátaljai régióban több erőművet is tervezett és műszakilag irányított (Beregszász, Munkács, Nagyszőllős, Tőketerebes, Ungvár). 1928-ban tért vissza Magyarországra. A villamos gépek folyadékhűtésével kapcsolatos találmánya az egyik legjelentősebb mérnöki alkotása. Új szerkezetet dolgozott ki a folyadékhűtéses rendszernek a turbógenerátorokon való alkalmazására. Ő irányította a tiszaluci vízerőmű építését. 1959-ben Kossuth-díjat kapott, 1960-ban az MTA levelező tagjává választotta.
Főbb művei:
Az általános transzformátorkör- és feszültségvektor-diagrammja közti kapcsolat, 1904;
A folyadékhűtéses turbógenerátorok kifejlesztése, 1961.
