Rómer Flóris Ferenc

* Pozsony, 1815. április 12. – † Nagyvárad, 1889. március 18. / művészettörténész,
régész, egyetemi tanár, az MTA tagja (1871)

A Flóris a szerzetesi neve. Iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, a szlovák nyelvben Trencsénben, a magyarban Tatán mélyedt el. 1830-ban a Benedek-rendbe lépett, bölcsészeti doktor lett. A bakonybéli kolostorban együtt tanult Ipolyi Arnolddal (Ipolykeszi). 1838-ban közreműködött a Pisky-kódex megjelentetésében. 1839-től a győri gimnáziumban a magyar és latin nyelv, utóbb a természetrajz tanára. 1842-től a győri bölcsészeti tanfolyamon a bencés növendékek természettudományos képzését vezette. 1845-től Pozsonyban a felső iskola természetrajztanára. Egyik ismert tanítványa József nádor gyermeke volt. Ekkoriban a saját költségén növénykertté változtatta a pozsonyi ligetet és villámhárítót szereltetett fel a koronázási templomra. A szabadságharc alatt kapitányi rangot szerzett. Egyik agitáló írása alapján, amelyet 1848. november 30-án a Pressburger Zeitungban jelentetett meg 1849 novemberében előbb halálra, majd 8 évi börtönre ítélték, ebből közel hat évet le is töltött a josephstadti fegyházban. 1854-ben szabadult, majd több helyen (Kőszeg, Győr) tanított és volt nevelő. Ebben az időben a Bakony és környéke geológiai és természetrajzi viszonyait, régészeti és műemlékeit tanulmányozta. 1861-ben Pestre költözött, kivált a bencések kötelékéből, előbb az MTA kézirattárnoka, 1862-től gimnáziumi igazgató, 1868-ban az egyetemen az archeológia tanára lett. 1869-től az MNM régiségtárának őre. 1877-ben nagyváradi kanonokká nevezték ki. 1861–1868 között Ráth Károllyal együtt szerkesztette a Győri Történeti és Régészeti Füzeteket. 1868–1872 között az Archaeológiai Értesítőt, 1864–1873 között az Archaeológiai Közleményeket szerkesztette. Az ő érdeme volt, hogy az ősrégészek és antropológusok VIII. nemzetközi kongresszusát 1876-ban Budapesten tartották meg. Kiadatlan, saját rajzaival ellátott több kötetes naplója a magyar régészet, művészettörténet és műemlékvédelem igen értékes forrása. A magyar régiségtudomány egyik megalapítója és kiváló művelője volt. Alapító tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak. Nagyrészt az ő igyekezetének az eredménye, hogy Magyarországon elkezdődtek a rendszeres római kori régészeti ásatások.

Főbb művei:
Pozsony régészeti műemlékei, 1856;
A Bakony, 1860;
Műrégészeti kalauz különös tekintettel Magyarországra, 1866;
Díszlapok a római könyvtárban őrzött négy Corvin Codexből, 1871;
A Magyar Nemzeti Múzeum római feliratos emlékei, 1873;
A régi Pest, 1873;
Régi falképek Magyarországon, 1874;
Résultats généreaux du mouvement archéologique en Hongrie, 1878