Révay István
* Tajna, 1899. máj. 7. – † Korneuburg [Ausztria], 1989. okt. 30. / történész, politikus, publicista
Egyetemi végzettséget a magyaróvári mezőgazd. akadémián szerzett. Mindkét ágon előkelő grófi családból származott, de a grófi címet – közeli rokonához, a Kisnemesek Tajnán c. könyv szerzőjéhez, Révay József filozófiai íróhoz hasonlóan – nem szívesen használta. Demokratikus, toleráns viselkedésével nagy népszerűségnek örvendett a két vh. közötti kisebbségi közéletben. Kiemelt tisztségeket töltött be a magyar ellenzéki pártok társad. és kult. szervezeteiben (Csehszlovákiai Magyar Társadalmi Egyesületek Szövetsége, SZMKE), de baloldali kezdeményezésű akciókban (Tavaszi Parlament, Magyar Kisebbségi Társaság) is aktívan részt vett. Egyik fő szervezője és elnöke volt az önirányítású kisebbségi magyar sportéletnek. Közhasznú és tud. tevékenységét a népfrontos szellemiségű kommunista Magyar Napban is tisztelettel méltatták. A bécsi döntés után egy ideig a Felvidéki Magyar Párt ügyvezető elnöke, 1941 és 1944 között a magyar országgyűlés felsőházának tagja volt. 1945 után az Államtud. Intézet vezetője, majd a bp.-i Teleki Pál Intézet igazgatója. Nemzetiségi és kisebbségi szakértőként részt vett a magyar békedelegáció munkájában. 1949-ben emigrált, s rövid norvégiai tartózkodás után másfél évtizedig az USA-ban élt. Több emigráns szervezet tagja és tisztségviselője, s a Szabad Európa Rádió magyar részlegének vezetőségi tagja volt. 1967-ben Ausztriába költözött, s ott élt haláláig.
Tud. tevékenysége a polgári Csehszlovákia éveiben a demográfiai és településtörténeti kutatásokra irányult, tanulmányaiban tárgyilagosan elemezte a Felvidék 1918 előtti és utáni népesedési viszonyainak változásait. A magyarosítást „a magyar államiság fokozatosan kibontakozó expanziója” megnyilvánulásának tekintette; kezdetét az 1790/91-es országgyűlési időszakban látta, elhatalmasodását pedig az 1. vh. előtti évtizedekben. A csszl. magyar kisebbség létszámában bekövetkező fokozatos apadás kezdetben „a félig asszimilált, kétnyelvűvé vált rétegek gyors visszaorientálódásának”, később a kisebbségi nemzeti öntudat hiányosságainak és a mesterséges asszimiláció erősödésének tulajdonította. Az emigrációban főleg a magyar kisebbségek akkori helyzetével foglalkozott; írásai az Új Látóhatárban, a Katolikus Szemlében és a Handsbuch der europäischen Volksgruppen c. sorozatban jelentek meg. Nagy anyaggyűjteményét (újság- és folyóirat-kivágások, kéziratok) a bp.-i Ráday Levéltárra hagyta.
Művek: Nemzetiségi demográfia és kisebbségek. = Kisebbségi problémák (szerk. Schubert Tódor), Léva 1937; A demográfia tükrében. = Magyarok Csehszlovákiában 1918–1938, Bp. 1938; Vagyunk és leszünk. A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza 1918–1938 (szerk. Fazekas József), 1993; A belvederi magyar–szlovák nyelvhatár, Bp. 1941; Hungarian minorites under Communist rule, Hungarian Comitée, Wien 1958; Hungarians in Czechoslovakia (többekkel), New York 1959; A nemzeti kérdés éve 1968, Róma 1970.
Irodalom: Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén, 1967; Deák Ernő: Feladva a leckét. R. I. koporsójánál, Bécsi Napló 1989/6; Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia, Hitel, Bp. 1992; Turczel Lajos: Magyar sportélet Csehszlovákiában 1918–1938, 1993.
T. L.
