Remák Béla élete, tevékenysége, maradandó értékei a város és a magyar nemzet életében
* 1940., Bély / Szepsi város közművelődésének mindenes, alázatos szolgálattevője, a Csemadok legaktívabb tagjainak egyike, a Helytörténeti Múzeum és Gyűjtemény létrehozója, a Szepsi Bódva Egyesület Alapítója, a Bódva Kupa Megálmodója.
Remák Béla a Bodrogközből került Szepsibe. 1940-ben született Bélyben, a Sennyei grófi kastély közelében. A háború után nem nyílt meg a magyar iskola, még beszélni is tilos volt magyarul, ezért az első négy évben alig tanultak meg valamit az iskolában, de 1950-ben, amikor megnyílhatott a magyar iskola, Mancos Antal, Tóni bácsi plébános végigjárta a magyar szülőket, és végre anyanyelven tanulhattak.
Ez Remák Béla számára az élete nagy eseménye volt. Mezőgazdasági szaközépiskolát végzett Leleszen. A katonai szolgálata alatt intenzíven kezdett el sportolni, futni, versenyeket is nyert. Leszerelése után több munkahelyet kipróbálva Szepsiben lett nevelő a mezőgazdasági szakközépiskolában, ahol nyugdíjba meneteléig dolgozott. 1968-ban a Magyar Ifjúsági Szövetség városi elnöke volt.
A fiatalok számára kulturális és sportrendezvényeket szervezett, és bekapcsolódott szepsi kulturális életébe is. Etnográfiai gyűjtésbe kezdett, összegyűjtötte a régi használati eszközöket, amelyekből először egy kiállítást szervezett, majd a város 1989-ben megvásárolta a Zsolner kovácsműhelyt, és abban az összegyűjtött anyagból helytörténeti múzeumot alakítottak ki. 1994-ben megalapította a Bódva Egyesületet (Združenie Bódva), amely később (1999) a BÓDVA KUPA futó, kerékpár és görkorcsolya versenyeket szervezi, valamint a város történelmi eseményeinek állít emléket, és a Vox Columbellae Kórus fenntartója is (2005-től). Remák Bélának köszönhető sok emléktábla is, valamint az ő közbenjárása is kellett ahhoz, hogy Szepsi Csombor Márton, Szepsi Laczkó Máté, Egressy Béni emlékét Szepsiben megörökítsék.
Remák Béla élete:
Hibát talált?
Üzenőfal