* Igló, 1851. december 2. – † Budapest, 1917. június 12. / geológus, orvos
A budapesti tudományegyetemen 1874-ben szerzett orvosi oklevelet. Ezt követően a freibergi bányászati akadémián 3 évig geológiát hallgatott. 1879-ben Holland Kelet-Indiába (Indonézia) utazott, mint katonaorvos, szabadidejében azonban elsősorban geológiai kutatásokat végzett Borneó szigetén. Erről évek múlva, 1889-ben egy könyvet is megjelentetett Berlinben. 1884-ben tért vissza hazájába és néhány évig a Magas-Tátra térségét térképezte. 1887-ben a Magyar Királyi Földtani Intézet segédgeológusa, 1897-től osztálygeológusa, 1908-ban főgeológusa lett. Fontos földtani felméréseket végzett a harmadkori Iglói-medencében és a Máramaros vidéki homokkőterületen. A Tátra magyar és lengyel oldalán is kutatott, statisztikai felméréseket készített a Magas-Tátra látogatottságáról, megfigyelte a zergéket, gyűjtötte a vidék legendáit és mondáit, összeírta és vizsgálta a Tátra földrajzi neveit. Egyik legfontosabb munkájának az 1906-ban írt Petróleum és aszfalt Magyarországon című tanulmányát tartják.
További munkái:
Borneo, 1889;
A Szepesség, Magas-Tátra és a Szepesi Középhegység, 1898.
