* Selmecbánya, 1871. november 25. – † Budapest, 1963. március 4. / gépészmérnök, műegyetemi tanár

Pöschl Ede fia. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. A budapesti műegyetemen 1893-ban szerezte meg oklevelét. 1893–1895-ben Zipernowsky Károly mellett tanársegéd. 1896 elején, külföldi tanulmányútja befejeztével a Ganzgyár villamossági osztályához került. Itt 1899-től a próbaterem vezetője; 1906-tól kezdve a villamos motorok továbbfejlesztése, korszerűsítése fűződik nevéhez. 1917-ben a budapesti műegyetem meghívott előadója lett, 1920-ban pedig ugyanott magántanári képesítést nyert, 1925-től rendes tanár. 1917-től Kandó Kálmán (1869–1931) munkatársaként részt vett a kísérleti fázisváltós mozdony, majd ennek alapján az új, 50 periódusú vontatási rendszer kifejlesztésében. A villanymozdony gépein kívül főként a szinkrongenerátorok gerjesztő dinamóinak fejlesztése foglalkoztatta. Az Indukciós motorok fordulatszám változtatásáról c. tanulmányával 1926. évi jubileumi Zipernowsky-díjat kapott. Mérnök generációkat nevelő kiváló pedagógus volt, aki előadásaiban az elmélet és gyakorlat követelményeit ritka összhangba tudta hozni.

Főbb művei:
Egy- és többfázisú indukciós motorokról (Polytechnikai Szemle), 1907;
Szellőzés befolyása az elektromos gépek méretezésére (Elektrotechnika), 1909;
Zárt motorok ipari alkalmazása (Elektrotechnika), 1911;
Elektromos gépek üzembiztonságáról (Elektrotechnika), 1913;
Elektromos gépek üzemi viszonyairól (Elektrotechnika), 1918;
Indukciós motorok fordulatszám változtatásáról (Elektrotechnika), 1926;
Elektrotechnika I-III. (Kellner Józseffel), 1922–1926;
A Kandó-féle fázisváltós vontatású rendszerről (Technika), 1930.