* 1732 Kétszer-Újfalu (Dunaszerdahely) – † 1802. Nagyvárad/ nagyváradi katolikus püspök.

A Szerdahely melletti Kétszer-Újfalun született 1730-ban az egyik legrégibb csallóközi nemesi család sarjaként – apja Kondé Gáspár volt. A bölcseletet és teológiát 1749–56-ben Nagyszombatban végezte. Előbb Somorján káplán, majd 1757-ben Csötörtökre, onnan pedig Felbárra került plébánosnak. 1765-től szepesi kanonok, később a bécsi Pázmáneum rektora. Egyházi pályája gyorsan ívelt: előbb esztergomi kanonok, 1777-ben honti, rá három esztendőre sasvári főesperes, illetve a királyi ítélőtábla főpapja lett. 1791-ben belgrádi püspöknek szentelik fel, s egyben az esztergomi érsek segédpüspöke. 1795-ben, a hétszemélyes tábla ítélethozatala után ő zárta ki az egyházi rendből a magyar jakobinusok vezetőjét, Martinovics Ignácot. 1799-ben káptalani helytartó és a hétszemélyes tábla ülnöke lett. 1800. december 22-én nagyváradi püspökké szentelték, amely tisztségét 1802-ben bekövetkezett haláláig viselte.  Nagyváradi püspökként támogatta a női nevelést pártfogoló Orsolya-szüzeket, a betegek számára „ágyakat alapított” az irgalmasok kórházában. Az idősek iránt is komoly figyelemmel volt: a nagyváradi öregek menhelyének jövőjét „biztositani kivánta, s azért a püspökség kertje szomszédjában házat építtetett, hagyván tőkéül 7000 ftot, melyhez Vurum püspök 5000 fttal járult.”
Nagyváradi beiktatása után a várostól a nagytemplomig saját költségén kőutat készíttetett (Via Kondeiana), berendezte a püspökséget, új könyvtárat állíttatott fel, s ő maga is vizitált plébániáin. Tisztelet övezte: ahogyan írják, „boldog és áldott emlékezetű” volt.  Rokonsága és szülőföldje sorsát is figyelemmel kísérte. Végrendeletében jelentős összeget hagyott az újfalui ispotály (kórház) támogatására, illetve ugyancsak végrendeletében alapította meg a szerdahelyi Kondé-féle családi ösztöndíjat és szegényalapítványt.