Plank Jenő
* Pozsony, 1890. augusztus 9. – † Budapest, 1974. november 12. / kémikus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1945)
A pozsonyi főreáliskolában érettségizett 1908-ban. A budapesti József Nádor Műegyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett (1912). A magyaróvári Növénykísérleti Állomáson kezdte meg működését, de néhány hónap múlva visszatért a budapesti műegyetemre, ahol az általános kémiai tanszéken Ilosvay Lajos (1851–1936) mellett tanársegéd, 1915-től adjunktus. 1916-ban műszaki doktorátust szerzett. 1919–1921-ben a kémiai technológiai tanszéken, 1921-től 1930-ig az elektrokémiai tanszéken működött. 1928-ban rendkívüli tanári címet kapott. 1930-ban visszatért az általános kémiai tanszékre. 1936-ban kinevezték c. nyilvános rendkívüli tanárrá, 1940-ben egyetemi nyilvános rendes tanárrá. 1945 után kétszer volt az egyetem gépész- és vegyészmérnöki karának dékánja (1945–1946, 1947–1948); része volt abban, hogy az ostrom során súlyosan megsérült műegyetemen a tanítás újra megindult, az épületet és a berendezést ért károkat helyreállították. 1949-ben nyugdíjazták. Tudományos munkát elsősorban az analitikai kémia területén folytatott. A gázanalitikában újszerű gázpipettákat szerkesztett, vizsgálta a gázok belső súrlódását és néhány új meghatározási módszert dolgozott ki. A mikroanalitikában új cseppreakciós kimutatásokat alkotott. A hidrogén-peroxid (H2O2) kimutatására, a cérium (Ce), az arany (Au) és a cink (Zn) meghatározására is dolgozott ki eljárásokat. 1921–1943 között a Magyar Chemiai Folyóirat szerkesztője volt. Alapkutatásai során korróziós kérdésekkel is foglalkozott. 1949-ben megfosztották akadémiai tagságától, csak 1989-ben állították azt helyre. Szervetlen kémiai elemzési módszerek c. főművének csak 1. kötete készült el 1944-ben.
Főbb művei:
Komplex vegyületek, 1948;
A fémelemzés módszerei (Mázor Lászlóval), 1949.
