* 1922. október 26. Apácaszakállas † 2005. május 1. Budapest / egyetemi oktató

Apácaszakállason született, Pethes Béla kántortanító és Pázmány Margit gyermekeként. Az apácaszakállasi református elemi iskola befejezése után a komáromi ún. bencés gimnáziumban tanult tovább. Jelesen érettségizett, majd felvételt nyert a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1946-ban szerezte meg középiskolai tanári diplomáját. Itt Aba Novák Vilmos tanítványa volt, grafikát és freskófestészetet tanult. Tanári diplomájával Budapesten a Kertész utcai Általános Iskolában kapott állást, ahol hamarosan az iskola igazgatója lett.
A Budapesti Műszaki Egyetemen hozták létre a Gépészmérnöki Kar Ábrázoló Geometria tanszékét. Pethes Endre ennek a tanszéknek lett az első oktatója tanársegédi beosztásban, és innen ment nyugdíjba docensként 1988-ban. 36 évi szolgálata során előadásokat és gyakorlatokat tartott, jegyzeteket és példatárakat írt, tanszékvezetőt helyettesítette, konferenciákon vett részt. 222 ábrázoló geometriai feladat című könyve 1963-ban jelent meg, manapság is forgalomban van. Szlovák nyelvű fordítását Pozsonyban 1967-ben adták ki. Nagyszerűen kimunkált ábrái, világos magyarázatai sok mérnökhallgatóhoz vitték közelebb az ábrázoló geometriát. A könyvet nívó díjban részesítették. Számos karikatúrát készített, könyveket illusztrált, diafilmet rajzolt. Sokoldalú művész volt, élete végéig alkotott.
Az Iskolatelevízió legendás korszakában 16 mm-es filmről készült TV műsorokon korszerűsítette az oktatást. A személyi számítógépek elterjedésekor oktatóprogramokat készített a tanárok és diákok számára. A tanár-továbbképzés szívügye volt, tevékenyen részt vett benne előadásaival. Munkássága során többször hivatalos elismerésben is részesült. Egyszer a Munka Érdemrend bronz fokozatával, kétszer pedig az ezüst fokozatával tüntették ki. A Magyar Rádió és Televízió nívó díjban részesítette az Iskolatelevízióban végzett munkájáért.
Élete haláláig aktív volt. Súlyos betegsége ellenére tele volt tervekkel és alkotó kedvvel. 2005. május elsején bekövetkezett halálával egy tartalmas élet ért véget.
Szülőfaluját élete végéig szívében őrizte. 1940-ben, alig 18 évesen, ő tervezte az apácaszakállasi Hősök emlékművét. Édesapjával és a község elöljáróival lovaskocsin mentek Szőnybe, ahol kiválasztották a megfelelő követ, amelyet egy környékbeli kőfaragó mester munkált meg végső formájára. Az emlékoszlop alakja egyszerű, ám mégis egy felfelé mutató ujjként figyelmezteti az embereket, hogy többé meg ne ismétlődjék ez a tragédia.