Peéry Rezső

* Pozsony, 1910. márc. 27. – † Stuttgart, 1977. nov. 11. / publicista, kritikus

Jómódú és szellemileg rendkívül igényes első nemzedéki polgári családból származott, s felsős gimnazista korában már gyakorlott újságírónak és ifj. mozgalmi aktivistának számított. A magyar–francia–filozófia szakot a po.-i egyetemen végezte, de néhány szemesztert Prágában és Párizsban is hallgatott. Tanárként rövid ideig működött, fő hivatása az újságírás, azon belül az irodalom- publicisztika és kritika lett. Lapszerkesztőként, belső irányítóként csak a tisói szlovák állam idején tevékenykedett, amikor szerkesztőtársával, Szalatnai Rezsővel együtt a kisebbségi magyar sajtó és irodalom keresztény jellegű antifasizmusának fő alakítója volt. Az 1945 utáni szlovákiai magyarüldözés idején megint csak ők és Fábry Zoltán léptek fel a legélesebben és legszervezettebben a kollektív bűnösség igaztalan vádja ellen. Peéry és Szalatnai esetében ezt régi szlovák baráti kapcsolataik tették lehetővé, kikényszerítve aztán a lakosságcsere folyamán az ő „önkéntes” áttelepülésüket is. Mo.-on először Bp.-en, a szocdem párt országos osztályán kapott formális beosztást, majd reményeiben csalódva az oktatásba vonult vissza, Magyaróváron és Sopronban tanított. Ez utóbbi helyen 1956-ban gimnáziumigazgató és polgármester is volt. A népfelkelés és szabadságharc bukása után elhagyta az országot, s rövid ausztriai tartózkodás után az NSZK-beli Stuttgartban telepedett le, és a reutlingeni pedagógiai főiskola könyvtárosa lett. A müncheni Szabad Európa Rádiónak is folyamatosan dolgozott.

Kezdettől intenzív publikációs tevékenységét A Mi Lapunkban és a Híradóban kezdte. Írásait egy ideig Limbacher néven vagy a becenevén (bió) közölte, majd áttért az anyai családi ágtól kölcsönzött Peéry név használatára. Alapító és vezetőségi tagja volt a Sarlónak, s a mozgalom kezdeti szakaszában Balogh Edgárral együtt tervezője és összeállítója a sarlós fiatalság társad. és irod. orientációját megalapozó körleveleknek  és könyvjegyzékeknek. Hasonló céllal hatásos tanulmányokat írt (Magyar mesterek, Ve 1929/3; A szociális kérdés a magyar regényirodalomban, MaD 1930/1–4). A Sarló radikalizálódása idején a vezetőségben az irod. kérdések felelőse volt, ő dolgozta ki és adta elő a kommunista párthoz való csatlakozást demonstráló kongresszus rappista-proletkultos irod. anyagait (A szlovenszkói magyar irodalom válsága. Irodalmi rezolúció. = A Sarló jegyében, 1932). A kommunista eszmékből való kiábrándulását, több társához hasonlóan, főleg a Szovjetunióban zajló szörnyű koncepciós perek idézték elő. 1934-ben már polgári baloldali és szocdem lapokban publikált, szélsőbaloldali sajtókapcsolatait a kolozsvári Korunk kivételével megszakította. 1934 és 1938 között a legjobb hazai esszéisták és kritikusok közé emelkedett, és számos maradandó értékű és kormeghatározó tanulmányt publikált (Kassák Lajos epikai fejlődése, MF 1934/1–2; Az európai irodalom története, MF 1934/3–4; A magyar irodalom szlovenszkói sorsa, MÚ 1935. márc. 21.; Szempontok a csehszlovákiai magyar irodalom fejlődéséhez, K 1937, 115; A szlovenszkói élmény Krúdy Gyula művészetében, ÚSze 1937, 14).

A szlovák állam idején összezsugorodott magyar irodalom nem adott lehetőséget nagy kritikusi teljesítményekre, s az eldurvult állampolitikai helyzetben a humánum érvényesítésére és a kisebbségi magyarság erkölcsi integritásának megóvására volt szükség. Ennek a feladatnak a pol. és irod. publicisztika felelt meg a legjobban, ettől kezdve tehát ez lett P. fő műfaja. Számos rövidebb tanulmánnyal és tárcával együtt ebbe a műfajba tartozik a „második kisebbség” életét filozofikusan átmeditáló Perem-magyarok az idő sodrában, s publicisztikai tanulmányok és tárcák mesteri összerendezésének számít a nyugati emigrációban írt Requiem egy országrészért c. könyvecske: egy ember és egy állam mozaikszerűen összerakott életrajza.

A jogfosztottság idején egyik megfogalmazója és aláírója a csszl. kormányhoz és az SZNT-hez intézett, 9 személy által aláírt két első védőiratnak (Emlékirat, 1945. ápr. 19.; Helyzetkép a szlovákiai magyarságról, 1945. jan. 5.), de maga is több memorandumot, kiáltványt, számos tanulmányt, cikket írt; egyedül vagy Szalatnaival vagy más írótársakkal po.-i, bp.-i és prágai hatóságoknál és államférfiaknál interveniált, s amerikai és angol kapcsolatokat is teremtett. E sziszifuszi tevékenységet, „az ország fellármázását és tájékoztatását a szlovákiai magyar tragédia ügyében” Mo.-ra távozása után is folytatta. Az általa vagy közreműködésével készült memorandumok, kiáltványok az egykori nemzeti felkelések és nyelvvédő mozgalmak pol. publicisztikáját idézik, annak modern műfaji változatai.

Ugyanez mondható emigrációs irod. tevékenységének első szakaszáról, melynek az 1956-os mo.-i népfelkelés volt a fő témája. Amit erről átélten tudott s átgondoltan mondott, annak a halála előtti évben közölt nagy tanulmány a summája (A zsarnokságnak útját álltuk, Új Látóhatár 1976. dec. 15.). Európai színvonalú publicistává nőve nagyfokú nemzeti-nemzetiségi és közép-európai tudatossága, kötődése alapján azt tartotta kívánatosnak, hogy a Nyugat a Marshall-tervhez hasonló módon támogassa a felszabaduló kelet-közép-európai államokat. Ifjúkorának radikális-balos epizódját sohasem tagadta meg, hiszen az első vh. utáni súlyos csalódottságban az elit értelmiség ezrei a szocializmusban keresték a kiutat, s az ő Sarlóhoz való hűségének fő motiválója az az őszinte és mély szeretet volt, amelyet a regös és szociográfiai vándorlásokon megismert nehéz életű nép iránt érzett.

Művek: Perem-magyarok az idő sodrában, 1941; Hét sovány esztendő gazdag termése – A szlovákiai magyarok második kisebbségi korszakának tanulságai, Valóság 1946/2–5; Memorandum a csehszlovákiai magyarok helyzetéről, kézirat, MTA kézirattára, első közlése: Új Forrás 1992/3; Védőbeszéd a szlovákiai magyarok perében, Új Magyarország 1946. szept. 17.; Reforme et révolution en Pannonie, Brüsszel 1962; Requiem egy országrészért, emlékirat, München 1975, 2. kiad. Po. 1993; Malomkövek között, tan. gyűjt., Stuttgart 1977; Gondolatok a tehervagonban… (vál. Filep Tamás Gusztáv és Tóth László), 1993; A végzet bábjátéka… (vál. s az utószót írta Filep Tamás Gusztáv és Tóth László), 1994.

Irodalom: Balogh Edgár: Hét próba, Bp. 1965; Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén, 1967; uő: P. R. ifjúsági mozgalmi és irodalmi munkássága, Hét 1990/13; Tóth László: Hontalanul, utószó, Gondolatok a tehervagonban…; Filep Tamás Gusztáv – Tóth László: A hazatérő, utószó, A végzet bábjátéka…; Borbándi Gyula: Emlékek P. R.-ről, ISZ 1994/10; Dobossy László: Egy kisebbségi író hagyatéka, Valóság 1993/7.

T. L.