Ozsvald Árpád
* Nemesoroszi, 1932. jan. 28. – † Pozsony, 2003. jún. 14. / költő, szerkesztő, műfordító, könyvgyűjtő
Iskoláit szülőfalujában és a Somogy megyei Csurgón végezte, itt érettségizett 1950-ben. Beiratkozott a soproni Erdészeti Főiskolára, de a nyári szünetről már nem térhetett vissza Mo.-ra. Nyírágón és Fegyverneken tanított, majd 1953–1957-ben magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett a po.-i Pedagógiai Főiskolán. Egy ideig kiadói szerkesztő, 1956-tól a Hét belső munkatársa, 1960-tól nyugdíjazásáig (1995) főszerkesztő-helyettese volt.
Első verseit az Új Szó és a Fáklya közölte 1951- ben. Hangja elütött a sematizmus, a hurráoptimizmus kórusától, Fábry Zoltán is felfigyelt rá. Kötetben először Veres Jánossal és Török Elemérrel közösen jelent meg (Három fiatal költő, 1954). Költészetének legfőbb forrása a gyermekkor, az elhagyott falu, a szülőföld tájai és emberei, a megszenvedett háborús élmények, viszontagságok felidézése. Verseinek jellemző tónusa a halk megrendültség, a csendes tűnődés a világ dolgai fölött, szomorkás meditáció a múló idő kérlelhetetlenségén. Mégsem múltközpontú, magánjellegű líra ez, erős szálakkal kötődik nemzetiségi létünk mindennapjaihoz csakúgy, mint az emberiség legfőbb gondjaihoz. Költői fejlődése folyamatos. Kulturált verselő, finom és sejtelmes hangulatok megérzője, megformálója, verseinek népszerűségét az élményközlés ereje és közvetlensége, a látványfestés áttetsző, tiszta képei, a drámaivá színezett vallomásosság, az elégiába, szomorkás hangulatokba hajló lírai reflexiók, könnyen felfejthető, jobbító szándékú erkölcsi intelmek, a nembeliség szintjén megfogalmazódó kérdések és válaszok magyarázzák. A 70-es évek elejétől változás tapasztalható költői szemléletében. Sorjázó kötetei tanúsága szerint korábbi biztonsága megrendült, a derűs-borongós kiegyensúlyozottságot a vibráló nyugtalanság, fojtott, konfliktusos lelkiállapot váltja fel. Az idillikus emlék-versek víziókká sötétülnek (Fragmentum, Hajnalban stb.), az életképek, az elégiák, lírai dalok helyett nyugtalan félelmet, fáradt lemondást sugalló versek születnek (A nagy sási kígyó, Évgyűrűk stb.). A gyermekkori emlékek, a régi falu képei, ízei, illatai már jobbára a múló, közönyös időt érzékeltetik. A népmesék, mítoszok, balladák fel-felbukkanó alakjai, helyzetei, motívumai a modern, a tudat alatt idegennek érzett, túltechnizált, önpusztító korban élő ember félelmeit tükrözik.
O. Á. nevéhez fűződik az egyik legsikeresebb gyermekregény, a több kiadást megért A kis postás, amely a háborús évek megpróbáltatásait idézi. O. régi nyomtatványok gyűjtője és tudós feldolgozója volt. Szlovák és cseh nyelvből fordított, leginkább lírát. Irodalmi munkásságának elismerését jelzi az 1968-as Madách Imre-díj.
Művek: Három fiatal költő (Veres Jánossal és Török Elemérrel), v., 1954; Tavasz lesz újra, kedves, v., 1956; Júdása én nem lehetnék, v., 1959; Földközelben, v., 1965; A kis postás, gyermekr., 1965, 1981, 1989; Szélkiáltó, antol. (többekkel), 1966; Laterna magica, v., 1967; Galambok szállnak feketében, vál. v., 1969; Szekerek balladája, v., 1971; A Csallóköztől a Bodrogközig, antol. (többekkel), 1977; Tapsiráré-tapsórum, gyermekv. antol. (többekkel), 1978; Vadvizek, v., 1978; Oszlopfő, vál. v., 1981; Labdarózsa, nyári hó, gyermekv. antol. (többekkel), 1979; Valahol otthon, v., 1985; A hűség nyelve, antol. (többekkel), 1985; Hogyan kell repülni?, antol. (többekkel), 1990; Hű emberséggel, antol. (többekkel), 1987; Tűzpalota, antol. (többekkel), 1990; Nincsenek szemtanúk, v., 1992; Néger a hóesésben, gyermekv., 1994; Emlékek útján, tan., 1995.
Irodalom: Tóth Elemér: Négyszemközt O. Á.-dal, ÚIfj. 1967. ápr. 18.; Turczel Lajos: Visszatekintés O. Á. eddigi pályájára negyedik kötete távlatából, ISZ 1968/7; Zalabai Zsigmond: Sokszemközt O. Á.-dal, VÚSZ 1975/12; Tóth László: Beszélgetés O. Á.- dal. = Vita és vallomás, 1981; Duba Gyula: O. Á. költészetéről, ISZ 1982/1; Bodnár Gyula: Költő földközelben, ÚSZ 1982. jan. 28.; Dénes György: O. Á. ötvenéves, Hét 1982/4; Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom 1945–1980, Bp. 1982; Szeberényi Zoltán: Az idő garabonciása. A hatvanéves O. Á. köszöntése, ISZ 1992/2; Duba Gyula: Mélyről és messziről jött… (búcsúbeszéd), ISZ 2003/7; Fónod Zoltán: A szegénysors országútján találkoztunk… (búcsú a diáktársak és a kortársak nevében), uo.
Sz. Z.
