* Otrokocs, 1648. október – † Nagyszombat, 1718. október 1. / teológiai és nyelvészeti író, akadémiai jogtanár

Tanulmányait Sárospatakon kezdte. 1669-től szatmári rektor, 1671–1672-ben az utrechti egyetemen tanult. Hazatérése után, 1673-tól református lelkész Rimaszécsen. 1674-ben – az összes magyarországi protestáns papokkal együtt – törvényszék elé idézték Pozsonyban, itt börtönbe vetették; majd gályarabságba hurcolták, ahonnan Ruyter holland tengernagy jóvoltából 1676-ban szabadult ki. Egy ideig külföldön (Svájcban, Németországban, Angliában és Németalföldön) tartózkodott, majd 1678-ban hazatért. Előbb ismét rimaszécsi, 1681-től gyöngyösi, 1677–1690-ben kassai ref. lelkész, de itteni működésének utolsó éveiben búskomorságba esett és viselkedése zavarossá vált, emiatt lelkészi hivatalától megfosztották. 1690–1693- ban Angliában és Németalföldön élt. Magyarországra visszatérve a kat. és protestáns egyházak egyesítésére törekedett. 1694-ben áttért a kat. vallásra. I. Lipót császártól évdíjat is nyert. 1696-ban Rómába ment, s itt kat. teológiai, jogi és filozófiai doktorátust szerzett. 1699-től jogtanár volt a nagyszombati akadémián, s egyúttal a káptalani levéltár őre. Számos latin és magyar nyelvű teológiai értekezést írt. Összehasonlító nyelvtudományi munkájában (Origines Hungaricae I-II., Franeker, 1693) délibábos szófejtésekkel a magyar-zsidó nyelvrokonságot bizonygatta.