Mihalik Sándor

* Kassa, 1900. február 18. – †  Budapest, 1969. január 13. / művészettörténész,
a történelemtudomány doktora (1969)

Apja, Mihalik József művészettörténész, felesége Dutka Mária művészettörténész. Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte. 1926-ban doktori címet szerzett. 1926–1928 között a római Magyar Történeti Intézet ösztöndíjasaként Olaszországban végzett kutatásokat, elsősorban a magyar iparművészet itáliai kapcsolatait tanulmányozta. 1927-ben a sienai Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. 1950-ben a budapesti Iparművészeti Múzeum munkatársa lett. A harmincas évek közepén tett berlini tanulmányútja során a középkori magyar ötvösművészet számos, Németországban őrzött emlékét sikerült felkutatnia és azonosítania. A harmincas évek második felében készültek a magyarországi kerámiaművesség XVIII–XIX. századi történetével foglalkozó első tanulmányai: a gácsi és a regéci keménycserép-manufaktúrák korai történetének feldolgozásai. Ezzel egy időben elkészítette a pest-budai ónöntés történetének első összefoglalását. 1939-től a kassai Felső-magyarországi Múzeum igazgatója, nevéhez fűződik a korszerű kőtár létesítése, a városi műemlékek helyreállításának irányítása. 1945-ben visszatért Budapestre. Egy éven át az Iparművészeti Múzeum igazgatója, majd 1946-tól 1965-ig az MNM főigazgató-helyettese volt. 1954-ben sajtó alá rendezte Szentpéteri József pesti ötvösmester önéletírását.
1961-ben jelent meg Régi magyar zománcművészet című könyve német, angol és francia nyelven. A hatvanas években kiadott tanulmányainak többsége a magyarországi keménycserép-és kőedénygyártás XVIII–XIX. sz.-i történetét tárgyalja. Hann Sebestyén életművét dolgozta fel doktori értekezésében. A hatvanas évek második felében, a régi magyar művészet emlékeit bemutató kiállítások (Neuchâtel, 1965; Párizs, 1966; London, 1967; Belgrád–Zágráb, 1968) iparművészeti anyagának összeállítása és feldolgozása jelentős részben az ő munkája volt.

Főbb művei:
A rimaszombati ötvöscéh, 1919;
Le coppe ungheresi del Duomo di Rieti Roma, 1928;
Gioielli di Santa Elisabetta d’Ungheria a Udine ed a Cividal, 1936;
Pest-Budai ónműves emlékek, 1940;
Kerámiatörténeti előadások, 1951;
Denkmäler und Schulen des ungarischen Drahtemailes im Ausland, 1958;
Die ungarischen Beziehungen des Glockenblümenpokals, 1959;
Zur Geschichte der alten keramischen
Fabriken Siebenbürgens, 1960;
Adatok a régi magyar kerámiagyárak történetéhez, 1960;
Emailkunst im alten Ungarn, 1961;
Versuch einer Zentralisierung des ungarischen Punzierungswesens im XVIII. Jahrhundert, 1961; Problematik der Rekonstruktion der Monomachos–Krone, 1963;
Magyar ötvösművészek Svédországban, 1968;
Der Goldschmied Sebastian Hann, 1970.