Mauritz Béla
* Kassa, 1881. május 3. – † Budapest, 1971. február 15. / petrográfus,mineralógus, egyetemi tanár
Eötvös-kollégistaként a budapesti tudományegyetem vegytan-természetrajz szakán tanult. 1902-ben Krenner József mineralógus professzor tanársegéde az ásvány- és kőzettani tanszéken. Tanári oklevelének megszerzése után, 1905-ben Semsey Andor ösztöndíjával öt évig Heidelberg, Lipcse, Drezda és Bécs egyetemein gyarapította ismereteit. Hazatérése után ismét tanársegéd a budapesti tudományegyetemen 1910-ig, 1911-ben magántanárrá habilitálták, 1915 és 1949 között nyilvános rendes tanár a tudományegyetem ásvány- és kőzettani tanszékén, 1943–1944-ben az egyetem rektora. Jelentő szerepe volt az egyetem Németországba való kitelepítésének megakadályozásában. 1937-től szerkesztője a Mathematikai és Természettudományi Értesítőnek. A Magyarhoni Földtani Társulatnak tagja, majd két cikluson át elnöke volt. A Természettudományi Társulat alelnöke 1940-ig. Első dolgozatai főként ásványleírásokat tartalmaznak, később a magyarországi mélységi és kiömlési kőzetek petrográfiája foglalkoztatta. Az alkáli kőzeteket vizsgálva több tanulmányt írt az erdélyi eleolitszienitekről. Kutatásai a magyarországi, különösen a dunántúli bazaltokra irányultak. 1913-tól az MTA tagja volt, 1949-ben tanácskozó taggá minősítették vissza, 1989-ben az MTA visszaállította tagságát.
Főbb művei:
A Mátra hegység eruptív kőzetei, 1909;
A kristálytan története (Schmidt Sándorral), 1911;
A Föld. A Természet Világa, 1939;
Kőzettan (Petrológia),1941; Ásványtan I–II. (Vendl Aladárral), 1942.
Hibát talált?
Üzenőfal
