* Rozsnyó, 1728. október 17. –  † Pest, 1772 december / orvos, szakíró

Előkelő rozsnyói evangélikus nemesi család sarja. Iskolai tanulmányait szülővárosában, Dobsinán, Lőcsén, Győrben és Pozsonyban végezte. Az orvostudományt Wittenbergben, Halléban és Erlangenben hallgatta, ahol 1756-ban avatták orvosdoktorrá. Ezt követően európai körutat tett, majd Rozsnyón kezdett praktizálni. Bár szép házat is örökölt a városban, 1758-ban mégis elköltözött és a kat. hitre áttérve a pozsonyi irgalmasok kórházában tevékenykedett. Később Forgách Pál váci püspök háziorvosa lett, majd annak halála után megválasztották Zemplén vármegye főorvosává. 1768-tól előbb Szerém, majd Szatmár vármegye főorvosa volt. Szép eredményeket ért el a közegészségügy rendezése terén és a járványos betegségek megelőzésében. Foglalkozott a gyógyvizek hatásvizsgálatával és elemzésével is, a vihnyei fürdő gyógyvizéről írt tanulmánya a Gesundbrunnen der österreichische Monarchie (1777) monográfiában jelent meg. Több orvosi témájú cikket és dolgozatot adott közre és lefordított egy német nyelvű orvosi ismeretterjesztő munkát is A néphez való tudósítás, miképpen kelljen a maga egészségére vigyázni. Mostan hazánk állapotjához alkalmaztatva Tissot M. P. után magyar nyelvre fordíttatott (1772) címmel. Korai halálát tüdővész okozta.

Főbb műve: Ephemerides Syrmienses, seu observationes physico-medicae I-II., 1767.