* Pozsony, 1773. május 11. – † Buda, 1840. február 11. / orvos, egyetemi tanár
Egy orvosi dinasztia megalapozója. 1799-ben a pesti egyetemen orvosdoktori oklevelet szerzett. 1799-től Esztergom vármegye főorvosa. Az élettan tanára a pesti egyetemen (1808–1819), majd a bécsi egyetemen (1819–1825). Az 1817– 1818. tanévben a pesti egyetem rektora, 1825-ben országos főorvos, királyi helytartótanácsi ülnök, az orvosi kar igazgatója (1825–1840). Magyarországon mint országos főorvos elrendelte a himlő elleni védőoltásokat. Érdemeket szerzett az 1831. évi kolerajárvány leküzdésénél. Az életjelenségeket a szervezet alaki és kémiai tulajdonságaira vezette vissza. Nagy jelentőséget tulajdonított a lelki jelenségeknek a betegségek keletkezésében és gyógyításában. Jelentős munkái főleg élettani és pszichológiai tárgyúak. Széchenyi István gróf barátja és házi orvosa volt. Fia, Lenhossék József (1818–1888) és unokája, Lenhossék Mihály (1863–1937) ugyancsak orvosprofesszorok voltak. Dédunokája, Szent-Györgyi Albert (1893–1986) is orvos lett és 1937-ben Nobel-díjat kapott.
Főbb művei:
Untersuchungen über Leidenschaften und Gemüthsaffekten als Ursachen und Heilmittel der Krankheiten, 1804;
Physiologia medicinalis I–V., 1816 és 1818;
Darstellung des menschlichen Gemüths I–II., 1824–1825;
Animadversiones circa curandam choleram orientalem…, 1831.
