Lányi Károly
* Bakabánya, 1812. december 18. – † Egbell, 1856. május 23. / egyháztörténeti író, római katolikus plébános, az MTA levelező tagja
Középiskolai tanulmányait Körmöcbányán, Esztergomban, majd Nagyszombatban végezte. 1832–1835-ben a pesti központi papnevelőben folytatott teológiai tanulmányokat. Már diákkorában beutazta Magyarországot és később több helyen külföldön is megfordult. 1837-ben Máriavölgyben lett segédlelkész, majd 1840-től hitszónok Pozsonyban. 1842-ben megszerezte a bölcsészdoktori címet és a nagyszombati líceum történelemtanárává nevezték ki. 1846-ban a természettudományok és a mezőgazdaság oktatását bízták rá. 1848–1849-ben Sopornyán segédlelkész, 1851–1853-ban könyvtáros volt Esztergomban. 1853-tól haláláig Egbellben volt plébános. Elsősorban a magyar kat. egyház történetével foglalkozott. Felfedezte az 1519-ben keletkezett és róla elnevezett, 218 levél terjedelmű kódexet10, amely a somlóvásárhelyi premontrei apácák számára készült magyar nyelvű ordinárium. Ezt az MTA-nak ajándékozta, amely 1847-ben választotta levelező tagjává.
Főbb múvei:
Magyarok háznépe, 1843;
Magyarföld egyháztörténetei. I-III., 1844;
A magyar nemzet történetei. I-II., 1846;
Krátký dějepis církwe kresťansko-katolické, 1850;
Dějeny starověkého lidstva k užitku mládeži wyššich gymnasialnich třid, 1852
(Magyar fordítása Az ősrégi emberiség történelme, felső gymnasiumok használatára címmel kéziratban maradt);
Lányi Károly Magyar egyháztörténelme. Átdolgozta Knauz Nándor. I-II, 1866-1869.
