* 1879. december 15., Pozsony, – † 1958. július 18., Weybridge, Anglia / az európai színpadi táncnyelv megújítója

A táncművészet legjelentősebb megújítója a 19–20. század fordulójától kezdve. Budapesten és Pozsonyban
végzi el a gimnáziumot, miközben a színházi munkával ismerkedik. Katonai pályán indul el, de már az
első év után otthagyja a wiener-neustadti katonai akadémiát.
1900-ban Münchenben, majd Párizsban folytat festészeti és építészeti tanulmányokat. (1920-ban egyik táncszínház-terve egy moszkvai kiállításon díjat nyer.) 1910-től Münchenben él. A tánc és a mozgás tanulmányozásában a modern, expresszionista képzőművészeti irányzatok és különböző spirituális eszmerendszerek hatnak rá (keleti tanok, rózsakeresztesség, szabadkőművesség, antropozófia stb.).
Nagy hatást gyakorol környezetére, így Mary Wigmanre, aki szintén a modern tánc egyik alapítója lesz. 1912-ben megkísérli, hogy „kiszabadítsa a táncot a zene zsarnoki uralma alól”. 1913-ban a svájci Monte Veritán telepedik le csoportjával. Különleges mozgássorozatokat (skálákat) tervez. Az első világháború idején Zürichben tanít mozgásművészetet. Komplex mozgásformáinak határait a szabályos geometriai testek, különösen az ikozaéder (tizenkétszög) csúcsai határozzák meg. A két világháború közti időszak első felét Németországban tölti el, amatőrök számára dolgoz ki kurzusokat, „mozdulatkórus”-iskolái elterjednek egész Európában. 1920-ban megjelenik első könyve, a Táncosok világa. Hamburgban létrehozza a Lábán Táncszínpadot. Itt születnek nagy koreográfiái, a Lengő templom, a Gaukelei és a Don Juan (utóbbi előadásán súlyosan megsérül).
1927-től Berlinben az általa alapított Koreográfia Intézetben dolgozik. Számos tankönyve jelenik meg ebben az időben. Legkülönösebb darabjában, az Éjszakában kíméletlen társadalomkritika érvényesül. Egy csoport élén 1928-ban új tánclejegyzési rendszert dolgoz ki (kinetográfia). Ugyanebben az évben megtervezi Bécsben sokezer iparos és kézműves művészi felvonulását.
1930-tól a berlini Állami Opera balettmestere. A hitleri hatalomátvétel után még évekig együtt tud dolgozni a náci rezsimmel, mígnem az 1936-os berlini olimpiát előkészítő táncfesztivál egyik darabját Göbbels be nem tiltja. Lábán 1938-ban Franciaországon keresztül Angliába emigrál, ahol elkezdi kidolgozni és hasznosítani azt a mozgáselemzési és -leírási rendszert, melyet akár a gyári munka során is lehet alkalmazni. Táncleírási módszere az Egyesült Államokban is elterjed, sőt 1951-ben a budapesti Állami Balett Intézetben is bevezetik.
Élete utolsó évtizedében Lisa Ullmannal együtt kivételes szervezői, pedagógia, terápiai és elméleti munkát fejt ki, a tanait továbbfejlesztő központok, iskolák egész rendszerét hagyja maga után. Számos könyve közül néhány fontosabb: Gymnastik und Tanz (1926), Mastery of Movement on the Stage (1950), Choreutics (ed. Lisa Ullmann, 1966).
Magyarországon a kortárs tánc legjobb művelői Lábán-díjban részesülnek.

Beke László, MTA Művészettörténeti Kutatóintézet

Ajánlott irodalom:
Lisa Ullmann: Lábán Rudolf. In: Tánctudományi tanulmányok 1959–1960. Bp., 1960.;
Vojtek Miklós: Lábán Rudolf pozsonyi gyökerei. In: Kalligram, 1999. december
Fukári Valéria: Lábán Rudolf műve a nagyvilágban. Beszélgetés dr. Valerie Preston-Dunloppal, Lábán életnek és munkásságának nemzetközileg ismert londoni kutatójával. In: Kalligram, 1999. december.; Fügedi János: Lábán Rudolf. Parallel, 2007/4.
Fügedi János: Lábán Rudolf – az európai színpadi táncnyelv megújítója, In: szcenárium IV. évfolyam 1. szám, 2016. január