Kumorovitz L. Bernát
* Ötösbánya, 1900. október 5. – † Budapest, 1992. február 22. / premontrei szerzetes, történész, levéltáros, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1945)
Középiskoláit Lőcsén végezte, majd 1918-ban Jászón belépett a premontrei szerzetesrendbe. 1919–1923 között teológiát hallgatott, 1923-ban pappá szentelték. 1923–1926-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen történelmet és földrajzot tanult, 1927-ben tanári, 1928-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1926–1948 között főállásban a gödöllői premontrei gimnáziumban tanított, de közben Bécsben, majd Olaszországban járt tanulmányúton, előadott a budapesti tudományegyetemen, valamint 1942-től a Budapesti Tanítóképző Főiskolán is. 1948-ban a gödöllői gimnáziumot bezárták, majd elveszítette állását a tanítóképző főiskolán is. 1950-ben feloszlatták a premontrei rendet, 1951-ben ott kellett hagynia az egyetemet is, ahol oklevéltant és pecséttant adott elő. 1957-ig alkalmi munkákból élt: oklevélkivonatokat készített és régi okiratok szövegeit fordította. 1957-ben részlegesen rehabilitálták, kinevezték a Budapesti Történeti Múzeum középkori osztályának tudományos munkatársává. 1962 és 1972 között tudományos főmunkatársként irányította az osztály munkáját, 1975 után pedig tudományos tanácsadóként segítette a múzeumban folyó történeti kutatásokat. 1959-től újra taníthatott egyetemen is, az ELTE történeti segédtudományok tanszékén oktatott, 1963–1981 között mint c. egyetemi tanár. 1989-ben még megérhette teljes rehabilitálását, akadémiai tagságának visszaállítását. Fő kutatási területe a pecséttan, az oklevéltan, a címertan és a zászlótan volt. Diplomatikai (oklevéltani) munkássága során feldolgozta több hiteles hely és a leleszi premontrei konvent oklevélkiadó tevékenységét, ezenkívül több, a XI–XV. sz.-t felölelő oklevélgyűjtemény (regeszta) kiadása fűződik a nevéhez. Levéltári kutatásain keresztül behatóan tanulmányozta a középkori Magyarország hivatali írásbeliségét és a premontrei rend hazai történetét. A Szent István Akadémia 1941-ben választotta rendes tagjává, az MTA-nak 1945-ben lett levelező, 1990-ben rendes tagja.
Főbb művei:
A magyar szfragisztika múltja, 1938;
A magyar pecséthasználat története a középkorban,
1944 (bővítetett kiadás: 1993);
Veszprémi regeszták 1301–1387 (szerkesztő), 1953;
Budapest történetének okleveles emlékei I–III. (szerkesztő), 1987–1988.
