Kovács Endre
* Paks, 1911. máj. 19. – † Budapest, 1985. ápr. 18. / történész, író, kritikus
Hároméves volt, mikor családja Po.-ba költözött. Iskoláit itt végezte, 1935-ben a Komenský Egyetemen magyar–szlovák–filozófia szakos tanári képesítést szerzett. Egyetemista korában szoros kapcsolatban állt a Sarlóval. A bécsi döntés után Érsekújvárba távozott, az ottani reálgimnáziumban tanított, s az Érsekújvár és Vidéke hetilapot is szerkesztette. 1945- től Bp.-en élt, a Kelet-európai Tudományos Intézetnek, majd az MTA Történettudományi Intézetének a tud. munkatársa volt.
Már középiskolás korában publikált, 18 éves volt, amikor első könyve (verseskötet) megjelent. A 30-as években már legjobb kritikusaink közé tartozott, tanulmányai Mo.-on is feltűnést keltettek (Szlovenszkói irodalmi álarcosbál, A Nap 1932. márc. 28.; Erdély példája Szlo-venszkónak, R 1932. okt. 14.; A szlovenszkói magyar irodalom sorsa, MÍ 1936; Egy nemzedék sorsa, MÍ 1937; Irodalmi realizmusunk feladatai, Nemzeti Kultúra 1938/1; Veszélyben a magyar értelmiség folytatása, MÚ 1933. máj. 22.; A Sarló története. = Magyarok Csehszlovákiában 1918–1938, Bp. 1938). 1938 és 1944 között a kisebbségi sorsban szerzett élményeiből merítve két regényt, kötetnyi novellát, a legújabb szlovák regényirodalomról pedig könyvet (Az új szlovák regény, Bp. 1943) írt.
1945 után egy ideig még az irodalomra koncentrált, a szláv nyelvekben-irodalmakban s a kelet-közép-európai kapcsolatokban való tájékozottságát felhasználva jelentős antológiák és válogatások szerkesztésében vett részt (Miczkiewicz válogatott írásai, 1950; J. V. Friè: Emlékeim, 1951; Lengyel költők antológiája, 1951; Cseh és szlovák költők antológiája, 1953). Történészi pályáját is kapcsolattörténeti tárgyú művekkel alapozta meg: Bem Józsefről két könyvet írt, Magyar–cseh történelmi kapcsolatok címmel 1952-ben terjedelmes munkát adott ki, s társszerzője volt a Magyar–orosz történelmi kapcsolatok (Bp. 1956) és a Maïari a my (1959) c. tanulmánygyűjteményeknek. Nagy arányokban kibontakozott történetírói munkássága természetesen magyar témákra is kiterjedt, de érdeklődésének középpontjában továbbra is a kelet-közép-európai, s ezen belül főleg a magyar–lengyel kapcsolatok álltak.
A csehszlovákiai magyar szellemi élettel 1945 után is kapcsolatban maradt: kitűnő tanulmányokat írt a Sarlóról (A sarlós mozgalom és a magyar irodalom. = Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből, szerk. Szabolcsi Miklós, Bp. 1982; A Sarló és a nemzetiségi kérdés. = Ez volt a Sarló, Bp. 1978); irodalmi lapjainkban többször publikált; Korszakváltás c., helyenként polemikus élű emlékiratában mozgalmas képet rajzolt a két vh. közötti kisebbségi pol. és irod. életről, s nehéz gyermekkorát és szellemi fejlődését is bemutatta. Az emlékirat 2. kötetének kézirata zárolva van.
Művek: Világének, v., 1929; Panoptikum, elb., 1934; Felszabadultak, elb., Érsekújvár 1939; Az alázat évei, r., uo. 1940; Prága–Pozsony– Budapest, r., Bp. 1941; Két háború közt, tan., uo. 1944; Magyar–délszláv megbékélési törekvések 1848– 49-ben, uo. 1958; A lengyel kérdés a reformkori Magyarországon, uo. 1959; A lengyel irodalom története, uo. 1960; Reymont, uo. 1961; A krakkói egyetem és a magyar művelődés, uo. 1964; A Kossuth-emigráció és az európai szabadságmozgalmak, uo. 1967; Ausztria útja az 1867-es kiegyezéshez, uo. 1968; Magyar–lengyel kapcsolatok a két világháború között, uo. 1972; Magyarok és lengyelek a történelem sodrában, uo. 1976; Történelmi arcképek, uo. 1976; Szemben a történelemmel, uo. 1977; A nemzetiségi kérdés a régi Magyarországon, uo. 1977; Herzen, uo. 1978; A barátság ezer éve, Magyarország– Lengyelország (Dávid Katalinnal), uo. 1978; Magyarország története, 6. köt. (főszerk.), uo. 1979; Sienkiewicz, uo. 1980; Korszak- váltás, emlékirat, uo. 1981.
Irodalom: Antal Sándor: Ahogy az anya örvend, R 1931. szept. 24.; Fábry Zoltán: Mi zenél?, K 1935/2. = F. Z. ÖÍ 4.; Sárkány Oszkár: Felszabadultak, Napkelet 1940, 443.; Juhász Géza: K. E.: Felszabadultak, Láthatár 1940, 128.; Raics István: Az alázat évei, Kelet Népe 1941. máj. 15.; Balogh Edgár: Hét próba, 1965; Sándor László: Korszakváltás, Népszab 1981. nov. 25.; Turczel Lajos: K. E. 1911–1985, ISZ 1985/6.
T. L.
Hibát talált?
Üzenőfal