Jeles felvidéki személyiségek

Kondrót Vojtech (író, költő, műfordító, szerkesztő)

* Pozsony, 1940. 11. 27. – † uo. 2003. 1. 19. / szovák költő, műfordító, ifjúsági író, szerkesztő

Középiskoláit 1954– 57-ben Szencen, főiskolai tanulmányait 1957– 62-ben Pozsonyban végezte. 1962-ben matematika–fizika szakos tanári oklevelet szerez, s utána hosszú évekig matematika szakos középiskolai tanár. 1980–86-ban a Slovenský spisovateľ könyvkiadó szerkesztője, majd 1986–89-ben a Mladé letá ifjúsági kiadó főszerkesztője, aztán megint középiskolai tanár.

Első  verskötete (Prázdniny šestnás•roèného-Egy tizenhat éves fiú szünideje) 1965-ben jelent meg. Számos további kötete közül említsünk meg még legalább kettőt: Rovina stola (Az asztal síksága, 1979) és a Definície (Definíciók, 1997) címűeket, amelyeknek már a címük is beszédes: a tájból (elsősorban a csallóközi tájból) vett hasonlatok és egy erősen tárgyiasító szemlélet – ezek Kondrót költészetének legjellemzőbb vonásai. – Számunkra elsősorban műfordításai fontosak: E. B. Lukáè, Ján Smrek és Valentín Beniak nagy nemzedéke után ő a magyar költészet legavatottabb és legtermékenyebb szlovák tolmácsolója. Saját szavai szerint mintegy 30 ezer sornyi magyar verset fordított szlovák nyelvre. Első fordításai az 1968-ban megjelenő Most cez Dunaj (Híd a Dunán) c. versantológiában láttak napvilágot. Utána önálló kötetekkel mutatta be a szlovák olvasóközönségnek Kassák Lajost, Weöres Sándort, Babits Mihályt, Illyés Gyulát, Tóth Árpádot, Nagy Lászlót, Veres Miklóst. Társfordítója volt továbbá a Mužný vek (Férfikor, 1980) és a Doporuèené listy (Ajánlott levelek, 1981) c. szlovák nyelvű magyar versantológiáknak.

T. Á.

Kategóriaregionális
Életéhez kapcsolódó településekPozsony [Bratislava], Szenc [Senec]
Működési ideje21. század / 20. század
Tevékenységi körszerkesztő / műfordító / író / költő
ForrásinformációkA cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—2004, Főszerkesztő: Fónod Zoltán, Második javított, bővített kiadás.
Rövid Url
ID125491
Módosítás dátuma2021. május 17.

Hibát talált?

Üzenőfal

Legfissebb bejegyzések

Szlovákiai Magyar Felnőtt Énekkarok Országos Minősítő Versenye
XXXIII. Tompa Mihály Országos Verseny, felhívás és versenyszabályzat – 2026
Magyar Kultúra Napja, 2026
Ág Tibor Napok a Zoboralján
Rajzolj mesét a Csemadok 77. születésnapjára!
XXIV. Ferenczy István Országos Képzőművészeti Verseny

Eseménynaptár

Események naptár

hétfő
kedd
szerda
csütörtök
péntek
szombat
vasárnap
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
1 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,
0 esemény,