* Alsósztregova, 1892. december 10. – † Budapest, 1980. június 22.  / költő, műfordító, irodalomtörténész

Losoncon végezte a gimnáziumot, majd 1910-től a budapesti egyetemen magyar-latin szakon tanult. Tanári oklevelét csak 1918-ban vehette át, közben ugyanis az I. világháborúban olasz fogságba esett. Ezt követően rövid ideig Kassán középiskolai tanár volt, de egy újságcikke miatt elbocsájtották. 1922–1923-ban a Bécsi Magyar Újság munkatársaként dolgozott, majd 1925-től a Színházi Élet hetilap színikritikusa lett. Közben 1928–1938 és 1940–1944 között a budapesti Zsidó Gimnáziumban latint tanított. 1946-ban egyetemi magántanárrá nevezték ki. 1949–1960 között megbízott egyetemi előadó és gimnáziumi tanár volt. 1956-tól nyugdíjba vonulásáig az MTA Irodalomtörténeti Intézetének tudományos főmunkatársaként tevékenykedett. Költőként, irodalomkritikusként vált ismertté, de számos irodalomtörténeti munkát is megjelentetett.

Ezek közül a legfontosabbak:
Az új magyar líra, 1928;
Írók és elvek, 1937;
Vajda János, 1954;
Reviczky Gyula, 1955;
Irodalmi ellenzéki mozgalmak a XIX. század második felében, 1956;
A szimbolizmus, 1965;
Vereckétől Dévényig, 1972.Halála után, 1997-ben jelent meg a Magyar zsidó szellemtörténet a reformkortól a holocaustig című műve.